Jeruzsálem státusza

2017.12.07. 07:37

Felbolydult a világ Donald Trump döntését követően

Donald Trump amerikai elnök szerdán jelentette be, hogy ezentúl Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának, és hogy Tel-Avivból oda költözteti az amerikai nagykövetséget. A bejelentés heves nemzetközi felzúdulást keltett még Washington hagyományos szövetségeseinek körében is.

Gáza, 2017. december 7. Iszmáil Hánije volt palesztin kormányfő a Gázai övezetet irányító Hamász radikális iszlamista szervezet egyik vezetője (k) az általuk szervezett gázai tüntetésen 2017. december 6-án, miután a nap folyamán Donald Trump amerikai elnök aláírta a Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő dekrétumot. Trump bejelentette továbbá, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezteti át az amerikai nagykövetséget. (MTI/EPA/Mohamed Szaber)

Fotó: MOHAMMED SABER

Péntek reggel – többek közt Nagy-Britannia és Franciaország kezdeményezésére – az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülésen foglalkozik az amerikai lépés miatt Jeruzsálem problémájával. Egyes izraeli zsidó szervezetek is elégedetlenségüket hangoztatták, Szaúd-Arábia pedig felszólította Amerikát, hogy Donald Trunp vonja vissza a döntését.

Washington arra kéri Izraelt, hogy hivatalos reagálásában visszafogottan lelkesedjen

Mindezt az amerikai külügyminisztérium egy névtelenséget kérő tisztségviselője fedte fel, a Reuters brit hírügynökségnek bepillantást engedve egy iratba.

„Megértem, hogy Önök nyilvánosan üdvözlik a hírt, de azt kérem, hogy legyenek tartózkodóak hivatalos válaszukban” – áll a december 6-i keltezésű iratban. A kérés indoklásaként az szerepel, hogy mind a Közel-Keleten, mind másutt ellenállás várható a döntéssel szemben.

„Jelenleg is mérlegeljük, hogy milyen hatású lesz a bejelentés a külföldön lévő amerikaiakra és amerikai létesítményekre nézve” – írja a dokumentumban.

Az amerikai külügyminisztérium egyelőre nem fűzött semmit a fentiekhez.

Nem minden zsidó szervezet lelkesedik Trump döntéséért

A Reformzsidó Unió már szerdán rosszul időzítettnek minősítette a lépést.

A szervezet az Egyesült Államok felnőtt zsidó lakosságának harmadát képviseli: 2,2 millió embert. Elnöke, Rick Jacobs rabbi nyilatkozatban tudatta, szervezete ugyan hiszi, hogy Jeruzsálem a zsidó nép örök fővárosa, és hogy az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe kellene költöztetni, ám mindennek nem most van itt az ideje.

„Nem tudjuk támogatni Trumpot döntésében, mivel nincs átfogó terv a palesztin-izraeli békefolyamatra vonatkozón” – áll a New York-i központú nonprofit szervezet elnökének nyilatkozatában.

Szaúd-Arábia felszólította az Egyesült Államokat: változtassa meg döntését arról, hogy Jeruzsálemet Izrael fővárosának tekinti

A sivatagi királyság szerda éjjel kiadott nyilatkozatában „felelőtlennek és indokolatlannak” minősítette az amerikai lépést, amely – a megfogalmazás szerint – a palesztin-izraeli békefolyamatért tett erőfeszítések drasztikus lanyhulását példázza.

A döntés „eltávolodást mutat az Egyesült Államok pártatlan álláspontjától Jeruzsálem ügyében, ami tovább bonyolítja majd a palesztin-izraeli konfliktust” – áll a szaúdi nyilatkozatban.

Kanada Tel-Avivban hagyja izraeli nagykövetségét

Kanada nem szándékozik követni az Egyesült Államok példáját: nem helyezi át izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe – közölte szerdán nyilatkozatban Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter.

„Kanada szilárd szövetségese és barátja Izraelnek, és ugyancsak barátian viszonyul a palesztin néphez. Hagyományos álláspontja az, hogy Jeruzsálem státuszának problémája csakis a palesztin-izraeli vita általános megoldásának keretében oldódhat meg” – mondta Freeland, majd pedig nyugalomra intett a kérdést illetően.

A kanadai külügyminiszter nyilatkozatában nem nevezte meg Donald Trump amerikai elnököt, aki szerdán délben bejelentette, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és ezzel diplomáciai reakciólavinát indított el.

A Biztonsági Tanács rendkívüli összehívását kérte nyolc ország

Mind a nyolc ellenzi, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.

Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Svédország, Egyiptom, Szenegál, Bolívia és Uruguay fordult Japánhoz – amely decemberben a BT elnöke – a kéréssel, hogy az ENSZ főtitkára, António Guterres még e hétre hívja egybe a 15 tagállam képviselőit.

Japán ENSZ-nagykövete ennek eleget tett, és pár óra elteltével közölte, hogy pénteken – helyi idő szerint – reggel kilenc órakor – magyar idő szerint délután háromkor – kezdődik a tanács ülése.

Guterres egyébként – Trump bejelentése után – azt mondta, hogy Jeruzsálem státuszának problémáját közvetlen izraeli-palesztin tárgyalásokon kell megoldani.

Általános sztrájkra és tüntetésekre hívtak fel palesztin szervezetek

Tiltakozó akcióikat csütörtökre időzítették a palesztin világi és iszlamista szervezetek, felhívásukat közös nyilatkozatban fogalmazták meg.

A palesztin oktatási minisztérium Donald Trump döntésére válaszul tanítási szünetet rendelt el, és arra buzdította a tanárokat, továbbá a középiskolás diákokat és az egyetemistákat, hogy vegyenek részt a tüntetéseken, amelyek Ciszjordániában, a Gázai övezetben és Jeruzsálem palesztin részén szerveződnek.

A tiltakozási akciók már szerda éjjel elkezdődtek: Betlehemben palesztinok lekapcsolták Jézus vélt születési helyének karácsonyi megvilágítását, és lekapcsolták az égőket Rámalláhban is egy köztéri karácsonyfán.

Jordánia fővárosában, Ammánban a palesztin menekültek lakta városrészben fiatalok százai vonultak az utcákra „Le Amerikával!”, „Amerika a terror szülője!” mondatokat skandálva, Trumpot gyalázva, és követelve, hogy Jordánia bontsa fel a békeszerződést, amelyet 1994-ben kötött Izraellel.

Jordánia lakosságának egy része azoknak a palesztinoknak a leszármazottja, akik 1948-ban, Izrael létrejötte után hagyták el szülőföldjüket.

Trump döntését a nemzetközi közösség – Izrael kivételével – helyteleníti, és továbbra sem ismeri el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként – Tel-Avivot tartja annak -, de nem ismeri el Kelet-Jeruzsálem izraeli annektálását sem.

Izrael szerint az „örök és egységes” Jeruzsálem lenne a zsidó állam fővárosa, míg a palesztinok álláspontja szerint Kelet-Jeruzsálemben kell lennie a leendő palesztin állam fővárosának.

Borítófotó: Iszmáil Hánije volt palesztin kormányfő a Gázai övezetet irányító Hamász radikális iszlamista szervezet egyik vezetője (k) az általuk szervezett gázai tüntetésen 2017. december 6-án, miután a nap folyamán Donald Trump amerikai elnök aláírta a Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő dekrétumot. Trump bejelentette továbbá, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezteti át az amerikai nagykövetséget. (MTI/EPA/Mohamed Szaber)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!