Erőszak

2020.07.14. 05:36

Fegyveresek támadtak tüntetőkre a szudáni Dárfúrban

Fegyveres csoportok támadták meg tüntetők egy táborát hétfőn a szudáni Észak-Dárfúr tartományban, több mint egy tucat embert ölve meg – közölték aktivisták egy nappal azután, hogy a helyi biztonsági erők erőszakkal számoltak fel egy másik hasonló tiltakozást is.

Mindkét megmozdulás résztvevői a közbiztonság javítását követelték, és azt, hogy a kormány vessen véget a támogatását élvező fegyveres csoportok támadásainak közölte egy helyi szervezet, amely a menekülttáborok működtetésében segít a régióban.

A többnyire menekülttáborok lakóiból álló tüntetők a múlt héten kezdtek tüntetni Kutum és Fata Borno városok kormányzati épületei előtt. Utóbbi helyen a kormány által támogatott fegyveres csoportok verték szét hétfőn a tiltakozók táborát, legalább 13 tüntetőt öltek meg, további 11-et pedig megsebesítettek mondta el Amani Haszabu helyi aktivista.

A tüntetéseket szervező Szudáni Szakmai Szövetség (SPA), amely a Besír elleni tiltakozásokat is vezette, elítélte a támadást, amelyben állítása szerint felgyújtottak több házat és egy piacot, valamint haszonállatokat is elhajtottak. A szövetség a kormányzó tanács azonnali beavatkozását követelte.

Az észak-dárfúri kormányzat válaszul hétfőtől rendkívüli állapotot hirdetett ki a tartományban, és közölte, hogy több katonát vezényel Fata Bornóba a biztonság helyreállítására.

A szudáni átmeneti kormány nem képes megbirkózni az elmúlt évtizedekben az ország különböző térségeiben, köztük Dárfúrban kialakult lázadó mozgalmakkal. Omár el-Besír korábbi elnök ellen, akinek három évtizeden át tartó hatalmát tavaly áprilisban tömegtüntetések döntötték meg, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) népirtás és háborús bűncselekmények miatt készül vádat emelni a 2000-es évek dárfúri lázadásait vérbe fojtó hadjáratokért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!