9 év 6 hónap

2019.09.26. 11:34

Fegyveres rablás kísérlete miatt fegyházbüntetésre ítéltek egy férfit

Riasztópisztollyal próbált meg kirabolni egy kisboltot.

Nem jogerősen kilenc év hat hónap fegyházbüntetésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy férfit, aki riasztópisztollyal akart kirabolni egy budapesti kisboltot 2018 januárjában – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 24 éves férfi este, ittas állapotban, arcát eltakarva bement egy X. kerületi kisboltba, ahol egy lőfegyvernek látszó riasztópisztollyal az eladó mellkasára célzott, és felszólította a kasszában lévő pénz átadására.

A sértett a bevétel átadása helyett kijött a pult mögül, ráfogott a fegyverre és lefelé nyomta, majd dulakodni kezdett a férfival. A verekedésnek egy járókelő vetett véget azzal, hogy rákiabált a rablóra, aki a riasztópisztolyt és a pénznek szánt zsákot hátrahagyva elmenekült a helyszínről. Az eladó a dulakodás során könnyű sérülést szenvedett – ismertette a vádiratot.

A tettest a Budapesti Rendőr-főkapitányság azonosította, és 2018. november 23-án elfogta.

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a férfit a váddal egyezően bűnösnek mondta ki, és 9 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte, valamint fenntartotta letartóztatását is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!