tanulságok

2020.08.20. 10:53

Erdő Péter: egyénileg és közösségként is hivatásunk van

Isten nem azért alkotta az embert, hogy egy véletlen folytán eltörölje – mondta a bíboros.

„Egyénileg és közösségként is hivatásunk van”, amelyet „be kell töltenünk” – fogalmazott Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Kossuth rádióban csütörtökön.

A bíboros arról beszélt: az elmúlt időszak tanulsága a keresztény ember számára az, hogy „nem vagyunk önmagunk urai”. Isten a teremtéskor rábízta a világot az emberre, hogy „jó gazdaként művelje azt”, ez azonban nem jelenti, hogy „teljesen a hatalmunkba adta a mindenséget”.

„Minél jobban megismerjük a természet erőit és a világ titokzatos működésének módjait, annál inkább megszeppenünk és rádöbbenünk arra, hogy minden képességünkkel, szervezettségünkkel és tudományunkkal együtt is kicsik vagyunk ahhoz, hogy kézben tartsunk minden folyamatot” – mondta.

Bármikor történhetnek olyan események, amelyek a „mi életünket is fenyegetik, próbára teszik” vagy akár az egész emberiség létét veszélyeztetik. Ugyanakkor „gondviselés is van”, „Isten nem azért alkotta az embert, hogy egy véletlen folytán eltörölje”. „Egyénileg és közösségként is hivatásunk van”, és „fontos, hogy ezzel a felelősséggel, ezzel a bizalommal járjuk az életünk és a történelem útját – fogalmazott Erdő Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!