kettős állampolgár volt

2017.11.14. 15:01

Elvették az állampolgárságát egy dán dzsihadistának

A dán legfelsőbb bíróság keddi döntése értelmében elveszítette állampolgárságát egy dán férfi, aki az Iszlám Állam terrorszervezet soraiban kapott kiképzést.

A Ritzau dán hírügynökség úgy tudja, ez az első eset, hogy egy, az országban született dántól megvonják állampolgárságát.

A legfelsőbb bíróság szóvivője elmondta:

a 25 éves férfi Dániában született és nőtt fel, a most visszavont dán mellett török állampolgársága is van.

Hozzátette: hatéves börtönbüntetésre ítélték, és a büntetés letöltését követően kiutasítják az országból.

A dán-török kettős állampolgár 2013-ban és 2015-ben két alkalommal utazott Szíriába, hogy csatlakozzon az iszlamistákhoz, fegyveres kiképzést is kapott ott. A vádak szerint emellett 20 ezer dán koronával (800 ezer forinttal) készült támogatni az Iszlám Állam ügyét, s nyilvánosan dicsőítette a 2015-ös koppenhágai kettős terrortámadást: egy fegyveres lövéseket adott le egy kulturális központ kávézójára, amelyben rendezvényt tartottak a szólásszabadságáról, majd néhány órával később egy zsinagógánál lövöldözött. A támadó két emberrel végzett, ötöt megsebesített. A rendőrök később tűzharcban agyonlőtték a 22 éves merénylőt, aki sajtóértesülések szerint a palesztin származású, de Dániában született és dán állampolgársággal rendelkező Omar el-Hussein volt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!