Ország-világ

2020.08.04. 15:01

Eltűnt a botrányba keveredett volt spanyol király, I. János Károly

Van, akik szerint a Dominikai Köztársaságban van, mások szerint Portugáliában, Olaszországban vagy Franciaországban tartózkodik.

Former King Juan Carlos I of Spain attends to 40 Anniversary of Spanish Constitution at Congreso de los Diputados in Madrid, Spain. December 06, 2018. (Photo by A. Ware/NurPhoto)

Forrás: NurPhoto/AFP

Fotó: A. Ware

Az ABC című spanyol újság tudomása szerint a volt uralkodó a hét végén a spanyol Galiciába, onnan pedig a portugáliai Portóba utazott, ahonnan elrepült a Dominikai Köztársaságba. Az újság azt feltételezi, hogy pénzügyi botrányba keveredett I. János Károly elfogadta számos meghívása egyikét, de nem tudni, hogy végül a karibi országban fog-e letelepedni. Az újság emlékeztetett: a volt uralkodó egyszer azt mondta, hogy ha el kellene hagynia Spanyolországot, akkor Új-Zélandra utazna.

A TVI portugál televízió ugyanakkor úgy tudja, hogy a volt uralkodó a portugáliai Estoril településen van, ahol gyerekkorának egy részét töltötte. Az El Confidencial című lap viszont azt írta, hogy I. János Károly Olaszországba vagy Franciaországba utazhatott.

Hivatalos bejelentés a volt uralkodó hollétéről egyelőre nincs.

A volt uralkodó neje, a 81 éves Zsófia médiajelentések szerint nem akar külföldre távozni férjével. A volt királyné néhány napja vakációra Mallorcára utazott. Pénteken odavárják fiát, Fülöpöt – a jelenlegi uralkodót -, feleségét, Letíciát és gyermekeiket, Leonórát és Zsófiát is.

I. János Károly hétfőn jelentette be, hogy elhagyja hazáját, és külföldön telepszik le. Hírügynökségek egy pénzügyi botrányt gyanítanak a döntés hátterében.

A királyi család internetes oldalán jelent meg a levél, amelyben a nyugalmazott király a fiát, az 52 éves VI. Fülöpöt tájékoztatta szándékáról.

Döntésével fia államfői tevékenységét akarja megkönnyíteni – írta a volt uralkodó, nyilvánvalóan a június elején a spanyol legfelsőbb bíróság által ellene indított vizsgálatra utalva. Azt nem közölte, hogy hová távozik.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök nemrég „zavarónak” nevezte a János Károly körül kialakult helyzetet, amelynek része egy pénzügyi vizsgálat Spanyolországban és Svájcban. Azt akarják kideríteni, hogy a volt uralkodó kapott-e jutalékot, amiért egy spanyol konzorcium nyerte el a Medinát és Mekkát összekötő nagysebességű vasútvonal építésének második fázisát Szaúd-Arábiában.

Amióta a legfelsőbb bíróság vizsgálatot kezdeményezett, a sajtóban találgatások jelentek meg arról, hogy eurómilliókról lehet szó. Az összeget a király állítólag Abdalláh egykori szaúd-arábiai uralkodótól kapta, és Svájcban helyezte el. Ez a hatóságok gyanúja szerint a pénz eltüntetésére irányuló próbálkozás lehetett. János Károly ügyvédje közölte, hogy a volt király a hatóságok rendelkezésére áll.

A 82 éves volt uralkodó csaknem negyven évig ült a trónon, és igen nagy szerepet játszott a modern, demokratikus Spanyolország békés felépítésében Francisco Franco diktátor 1975-ös halála után. A trónról 2014-ben mondott le.

A királyi ház szerint VI. Fülöp semmit nem tudott az esetleges pénzügyi szabálytalanságokról, és ismeretes, hogy lemondott az apjától várható személyes örökségéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!