Ország-világ

2020.06.29. 11:59

Elismerte a szolnoki baloldal vezetője, hogy összeomlott a szövetségük (videó)

A Szolnoki Többség – Jobbik, DK, MSZP, Momentum, Szolidaritás 8 önkormányzati képviselője már kisebbségben van a 18 fős testületben – írta a közösségi oldalán Radócz Zoltán, a szolnoki baloldal volt polgármesterjelöltje, egyértelművé téve, hogy szétesett a baloldal Szolnokon.

Az Origo arról ír, hogy a veszélyhelyzetet követően csütörtökön ülésezett először a szolnoki közgyűlés, ami a szokásosnál jóval nagyobb téttel bírt.

Elvesztette többségét a baloldal

Tavaly a fideszes Szalay Ferencet újraválasztották polgármesternek a Tisza-parti városban, azonban a képviselő-testületben a baloldal került többségbe. A közgyűlésbe a kormánypártoknak 8, a baloldalnak 10 képviselője jutott be.

Csakhogy időközben két politikus, Ligeti József, és Fajcsák Károly kilépett a baloldali képviselőcsoportokat tömörítő Szolnoki Többség elnevezésű frakciószövetségből, amivel kérdésessé vált a baloldal testületi többsége. Előbbi azzal indokolta távozását, hogy

a baloldali politikusok választási ígéreteik ellenére belső körben osztogatják a pozíciókat, nem Szolnok érdekeit tartják szem előtt.

A csütörtöki ülésen a Fidesz frakciója előterjesztésében kezdeményezte a bizottsági struktúra módosítását, ami komoly ellenállásba ütközött a politikai ellenfelénél. Végül a képviselők megszavazták az átalakítást, amivel megfordultak az erőviszonyok a szolnoki közgyűlésben.

„A Szolnoki Többség – Jobbik, DK, MSZP, Momentum, Szolidaritás 8 önkormányzati képviselője már kisebbségben van a 18 fős testületben”

- így értékelte a testületi ülést Radócz Zoltán, a szolnoki baloldal volt polgármesterjelöltje, a Szolnoki Többség frakcióvezetője közösségi oldalán.

A politikus szerint ezzel „a Fidesz hátradőlhet a karosszékében”.

Konzultációs ívet loptak

A baloldali pártok harca ellenére aktivistahálózatuk „működésbe lépett”. Az Origo birtokába került videófelvételen az látszik, hogy egy nő kilopta egy szolnoki ház postaládájából a nemzeti konzultációs íveket.

A felvételen szereplő nőről az Origo birtokába több kép is került. Az egyiken Radócz Zoltánnal közösen kampányolt a tavalyi EP-választáson. A fotót itt nézheti meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!