szörnyűséges nap

2017.08.16. 05:43

Donald Trump szerint mindkét oldal hibáztatható az erőszakért Charlottesville-ben

A Charlottesville-i történések továbbra is uralják az amerikai médiát, az Egyesült államok elnöke ezért beszélt újra a tragikus eseményekről, korábban többen bírálták, mert hétfői nyilatkozatában nem nevezte néven a felelősöket.

„Addig nem tehettem nyilatkozatot, amíg nem ismertem valamennyi tényt” – fogalmazott Trump a szombati Charlottesville-i történésekre utalva.

Álláspontja szerint mindkét oldalon voltak tévedések. „Az egyik oldal rossz, a másik oldal szintén nagyon erőszakos volt, szemernyi kétségem sincs efelől. Szerintem mindkét fél hibáztatható. Elítélem a neonácikat és a fehér felsőbbrendűséget hirdetőket, de higgyék el nekem, a demonstráción nem mindenki volt neonáci vagy fajgyűlölő” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy addig nem akart egyértelmű nyilatkozatot tenni, amíg nem volt tisztában valamennyi ténnyel. Ezzel azokra a bírálatokra utalt, amelyek mind republikánus, mind demokrata párti politikusok részéről érték őt azért, mert a halálos áldozatokat is követelő zavargások kirobbanásakor megnyilatkozott ugyan, elítélte az erőszakot, de csak hétfőn nevezte néven a felelősöket.

„Szeretek korrekt lenni, meg akarom ismerni a tényeket” – szögezte le. Hozzátette: a szombati „szörnyűséges nap volt” az amerikai nemzet számára. Az ellentüntetőkbe belerohanó autó vezetőjét gyilkosnak, tettét megbocsáthatatlannak nevezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!