Alulfinanszírozott működés

2017.11.14. 15:19

A DK béremeléssel orvosolná a munkaerőhiányt

A Demokratikus Koalíció (DK) a bérek ütemes emelésével, valamint az oktatási és a képzési rendszer átalakításával orvosolná a munkaerőhiányt.

Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt fővárosi képviselője kedden budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az általánossá vált munkaerőhiány már régóta sújtja a BKV-t, de a 3-as metró pótlásakor kiderült, hogy 250-300 buszsofőr hiányzik a rendszerből.

A cég ezért a megfelelő jogosítvánnyal rendelkező és egészségügyileg alkalmas szerelőit, mérnökeit és irodai dolgozóit beszéli rá arra, hogy a főállásuk mellett buszt is vezessenek – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus közölte: pártja támogatja a sofőrök béremelési követeléseit, ehhez viszont a BKV támogatásának a megemelésére van szükség. A vállalat működése ugyanis súlyosan alulfinanszírozott – mondta.

Gy. Németh Erzsébet kijelentette: a kormánynak lenne kötelessége, hogy a költségvetés adóbevételeinek negyven százalékát megteremtő fővárosnak legalább annyi forrást visszajuttasson, ami a minimális szinten elég lenne a BKV működtetéséhez.

A főpolgármesternek meg az lenne a feladata, hogy ezt kiharcolja – tette hozzá.

A DK szerint egyik fél sem teszi a dolgát, így a fővárosiak „húzzák a rövidebbet”.

Gy. Németh Erzsébet szólt arról is, hogy a Magyar Posta is munkaerőhiánnyal küzd, amely „a szolgáltatás színvonalának csökkentésével reagált erre”, ugyanis karácsony előtt bevezették a csomagfeladási limitet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!