Fotó: Illyés Tibor / MTI

Családok Angyala díjat kapott Novák Katalin és Balog Zoltán

Családok Angyala (Angelus Familiarum) díjat kapott Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár és Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt vezetője szerdán a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól.

A megalakulásának tizedik évfordulóját Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban ünneplő civil szervezet rendezvényén azok vehették át az Angelus Familiarum díjat, akik „tevékenységükkel, életpéldájukkal a gyermekvállalás, a családalapítás fontosságát és boldogságát” képviselték a nyilvánosság előtt.

Novák Katalin a díjat megköszönve azt mondta, a kormány célja, hogy minden fiatalnak akkor és annyi gyermeke legyen, amikor és amennyit szeretne.

Ehhez fontos, hogy a kormányzat ezzel a mozgalommal és más hasonló szervezetekkel együttműködjön – tette hozzá az államtitkár, aki a szülőket hősöknek, angyaloknak nevezte, akik sokat tesznek azért, hogy a magyar nemzet gyarapodó és fiatalodó legyen.

Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy „az angyalság, az apaság és az anyaság összetartozik”, mivel a szülők az angyalokhoz hasonlóan nem magukra, hanem küldetésükre, a gyermekeikről való gondoskodásra fókuszálnak. Az „önfeledés” a keresztény hitnek is lényege – mondta, hozzáfűzve, hogy aki erre képes, az rá tud csodálkozni társára, gyermekére és a világra.

Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke arról beszélt, hogy a szervezet célja a gyermekvállalással kapcsolatos nemzeti minimum megteremtése. Ehhez az kell, hogy eloszlassák az emberek ezzel kapcsolatos félelmeit és ezáltal megszülethessenek a kívánt gyermekek. Szeretnék, hogy a következő években több ezer önállóan működő, helyi szervezete legyen a mozgalomnak – tette hozzá.

Családok Angyala díjat ítéltek még oda Bagdy Emőke klinikai szakpszichológusnak, Böjte Csaba ferences szerzetesnek, Csehi Mariannának, a Hungaropharma kommunikációs- és marketingvezetőjének, Kiss Gergő háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónak, Lovasi András előadóművésznek, Oberfrank Pál színész-rendezőnek, Odor Andrea országos vezető védőnőnek, Pál Ferenc katolikus papnak, mentálhigiénés szakembernek, Révész Bálintnak, a K&H Bank HR-főosztályvezetőjének, Szabó Zoltánnak, a British Telecommunications ügyvezető igazgatójának, Szűcs Édua grafikusnak és Velkey Györgynek, a Bethesda Gyermekórház főigazgatójának.

A mozgalom vezetői a tízévente odaítélendő díjakon túl okleveleket adtak át a szervezet számos egykori és jelenlegi munkatársának, támogatóinak, jótevőinek.

A rendezvényen és a díjátadón részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.

Az ünnepségen mutatták be Borsody István dokumentumfilmjét, amelyben a mozgalom mellé álló meghatározó személyiségek mondják el gondolataikat családalapításról, gyermeknevelésről, az alapítvány munkájáról.

Az MTVA archív felvételeit is felhasználó filmben megszólal Kopp Mária, a mozgalom létrehozója, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézetének egykori igazgatóhelyettese, akinek az a megállapítása, hogy „a magyar családok több gyermeket szeretnének, mint amennyi aztán megszületik”, a mozgalom jelmondata lett.

Borítókép: Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége (elöl, j2), Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt vezetője (elöl, b), Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár (elöl, b2), Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke (elöl k), Vigh József, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom ügyvezető elnöke (elöl, j) a civil szervezet 10 éves fennállásának alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2019. szeptember 18-án

Hozzászólások

gyermekáldás
Mindenórás Milla Jovovich
Illegális bevándorlás / 6 órája
A hét legdurvább bűneset 2019-ből, amit migránsok követtek el
És ami megmutatja a kőkemény valóságot.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hitre Gábor a Volán nyugdíjasa életének 85. évében váratlanul elhunyt. Emlékezzünk rá! Testvérei és családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy Szekér Viktória 35 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben volt 2020. január 14-én. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérték és mély gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Katona Jánosné Sáhó Eszter 76 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. január 20-án, hétfőn, 15 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dudás Györgyné Varga Mária a BHG volt dolgozója 79 éves korában váratlanul elhunyt. Drága halottunk hamvait későbbi időpontban helyezzük végső nyugalomra. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Rovnyai Istvánné a KOMÉP nyugdíjasa 88 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 21-én, kedden, 12 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bodács Sándor 63 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 21-én, kedden, 11 órakor lesz a kocsi református temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek, ravatalára koszorút, virágot helyeznek és a gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pécsi Vilmosné Margó 83 éves korában csendesen elhunyt. Drága halottunk hamvait szűk családi körben helyezzük végső nyugalomra. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pillmann Antalné Eigner Teréz 89 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 18-án, szombaton, 11 órakor lesz a várgesztesi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Végh László Kálmán 65 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 21-én, kedden, 13 órakor lesz a szomódi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Bitófalvi Imréné 88 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. január 18-án, szombaton, 13 órakor lesz Tatán, a Kocsi úti új temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a jó férj, szerető édesapa, nagyapa és hű barát Konnja Sándor életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 18-án, szombaton, 11 órakor lesz Tatabányán, a bánhidai katolikus templomban. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki! Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen szerettünk búcsúztatásán megjelennek és mély fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tóth Ilona Tatabánya, Platán téri lakos 90 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 17-én, pénteken, 14 órakor lesz Tatabányán, a kertvárosi Szent Erzsébet Altemplomban. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tóth Tivadar "Pötyi" 66 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 17-én, pénteken, 13 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójában. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Füssy Árpádné Nagy Julianna életének 87. évében elhunyt. Temetése 2020. január 18-án, szombaton, 10 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett édesapa, nagypapa, dédpapa, testvér és jó rokon, Pusztai József életének 87. évében fájó hirtelenséggel elhunyt. 2020. január 16-án, csütörtökön, 14 óra 30 perckor helyezzük örök nyugalomra a komáromi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Farkas Lászlóné Pallós Mária a Mikes Kelemen Szakgimnázium volt igazgatója életének 73. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. január 16-án, csütörtökön, 11 órakor lesz Tatabányán, a bánhidai római katolikus templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek és fájdalmunkban őszinte együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy László Mihályné Tóvárosi Magdolna 87 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 17-én, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Tobik Ferenc életének 76. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 13-án, hétfőn, 15 órakor lesz a vértesszőlősi temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Fodor József volt BM dolgozó életének 86. évében elhunyt. Temetése 2020. január 14-én, kedden, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Molnár Katalin szomódi lakos 55 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. január 15-én, szerdán, 13 órakor lesz a szomódi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Baleár-szigetek / 6 órája
Szigorú korlátozásokkal akarnak véget vetni az alkoholturizmusnak
döntöttek / 7 órája
Harry herceg és Meghan hercegnő lemond királyi titulusáról
fejlesztések / 8 órája
Egyre több appot töltünk le
Vízilabda Eb / 8 órája
Gálamérkőzésen lett csoportelső a magyar válogatott
Australian Reptile Park / 9 órája
Veszélyeztetik a koalákat a heves esőzések
rá se lehet ismerni / 9 órája
Nagyot változott a Lada Niva, az újba végre jó lesz beülni