Kampány

2018.01.05. 14:08

Cafeteriaprogramot is tartalmaz az MSZP nyugdíjasoknak szóló programja

Az MSZP nyugdíjasoknak szóló programja három elemre, nyugdíjasgarancia-programra, akadálymentesítési és cafeteriaprogramra épül – mondta az ellenzéki párt elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Molnár Gyula kifejtette: a nyugdíjasgarancia-program része egy kormánytól független nyugdíjbiztosítási alap létrehozása. A program tartalmazza a minimumnyugdíj megduplázását, a vegyes, vagyis a svájci indexálás visszaállítását és a 13. havi nyugdíjnak megfelelő, egyszeri ellátást, amelynek összege mostani számítás szerint 120 ezer forint – részletezte.

Az ellenzéki politikus elmondta, a fizikai akadálymentesítésen túl azt is biztosítani kell, hogy a nyugdíjasok járulékmentesen dolgozhassanak. Ide tartozik a korengedményes nyugdíjazás lehetőségének bevezetése, a szolgálati nyugdíj megteremtése és az érdemi érdekegyeztetés – sorolta.

Molnár Gyula a cafeteriaprogramról azt mondta, hogy ez nagyságrendileg akkora lenne, mint amikor „Erzsébet-utalványokkal dobálózik a kormány”. Be akarnak vezetni egy olyan nyugdíjaskártyát, amelyet a kormány tölt fel a gazdasági helyzettől függően pénzzel, és a nyugdíjasok szabadon választhatják ki, mire költik: kultúrára, sportra, utazásra – magyarázta.

A pártelnök hangsúlyozta: büszke arra, hogy az MSZP-t sokan támogatják a nyugdíjasok közül. A nyugdíjasok a következő időszakban is bátran bízhatnak a szocialistákban. A szocialista párt képviselni fogja a nyugdíjasok érdekeit minden egyes pillanatban – fogalmazott.

Kitért arra, hogy 2018 reményeik szerint a változás éve lesz Magyarországon. Hozzátette: a következő időszakban, hetente-kéthetente bemutatják az egyes társadalmi csoportoknak szóló ajánlatukat.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke arról beszélt, hogy a Fidesz öt éve „nyúlta le” a magánnyugdíjpénztárakban lévő háromezer milliárd forintot, hogy csökkentsék az államadósságot. Hozzátette: 2010-ben 20 ezer milliárd volt az államadósság, most 27 ezer milliárd forint, azaz a magánnyugdíjpénztári vagyont is hozzávéve kilencezer milliárd forint a növekmény.

Szólt arról is, hogy a nyugdíjasparlament által kidolgozott minimumprogramot 11 párt írta alá, amelyek vállalják annak végrehajtását kormányra kerülve.

Kérdésre válaszolva Molnár Gyula elmondta, tárgyaltak a Magyar Liberális Párttal, amely részt kíván venni a változást akarók szövetségében. Reményét fejezte ki, hogy az erről szóló megállapodást a szocialista párt testületei belátható időn belül jóváhagyják.

Közölte azt is, hogy nyitottak a további együttműködésekre, de most már csak a közös indulásról tudnak tárgyalni. Elmondta azt is, hogy a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson nem állít az MSZP saját jelöltet, „egy kiváló független jelöltet” támogatnak.

A pártelnököt kérdezték arról is, hogy lapinformációk szerint a Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezetek fő feladata MSZP-s és DK-s pártmunka volt. Molnár Gyula közölte, semmilyen szerződéses viszonyban nem álltak az érintett céggel, és az MSZP nem is vett igénybe olyan szolgáltatást, amelyhez bűncselekmény köthető.

A pártoknál folytatott számvevőszéki vizsgálatokról kérdésre közölte, felháborító és megengedhetetlen, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) politikai célokra használja fel apparátusát. Kitért arra, hogy az ÁSZ az MSZP-re önkormányzatoktól bérelt ingatlanok miatt szabott ki büntetést. A büntetés 2,1 millió forint, amelynek a dupláját kell befizetni – jegyezte meg.

Kapott kérdést pártja új kampánytanácsadójáról, Heiko Kretschmerről is. Molnár Gyula szerint egy német tanácsadó másról szól, mint egy amerikai tanácsadó, aki a gyűlöletkampányokat hozza el Magyarországra. Ez a tanácsadó az értékekről fog segítő mondatokat mondani az MSZP-nek, illetve a kampánytechnikákban segít – mondta.

Azt, hogy a tanácsadó szerint „kis populizmusra is szükség van”, a pártelnök úgy magyarázta, hogy azoknak, aki minden nap néznek labdarúgó-mérkőzéseket, nem kell elmagyarázni a csapatok erősségét, de aki csak néha kapcsol labdarúgó-mérkőzésre, annak abban pillanatban kell tudni mondani olyat, ami miatt ottmarad. Ezt kell a politikában bemutatni – hangoztatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!