Zrínyi 2026

2019.10.08. 22:05

Benkő Tibor: a honvédelem nemzeti felelősség és kötelesség

Húszezer négyzetméteres központi, logisztikai, kiképzést is biztosító raktárbázis épül, amely ellátja majd a katonai erőket.

Veszprm, 2019. augusztus 27. Benk Tibor honvdelmi miniszter ismerteti a Zrnyi 2026 elnevezs honvdelmi s haderfejlesztsi programot a Veszprm Megyei Kormnyhivatalban 2019. augusztus 27-n. MTI/Bodnr Boglrka

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

„A honvédelem ügye nemzeti felelősség és nemzeti kötelesség” – jelentette ki a honvédelmi miniszter kedden Veszprémben a Magyar Honvédség központi logisztikai raktárbázisának alapkőletételén.

Benkő Tibor hangsúlyozta: „olyan központi, logisztikai, kiképzést is biztosító” raktárbázis épül, amely a huszonegyedik század raktározási feltételeit biztosítva ellátja majd a katonai erőket. Hozzátette:

a húszezer négyzetméteres központi raktárbázis a legkorszerűbb tárolási és anyagkezelési lehetőségeket biztosítja majd a katonáknak.

A honvédelmi miniszter arról is beszélt: Veszprémnek és a szomszédos Szentkirályszabadjának egyaránt régi katonahagyományai vannak. Szentkirályszabadja mellett katonai reptér működött, a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központjának székhelye Veszprémben van, és a térségben található a központi gyakorló- és lőtér is.

Benkő Tibor kiemelte:

a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program a katonákra, a haditechnikára és a honvédelmi feladatok kiszolgálását biztosító logisztikára koncentrál.

A kutatás, a fejlesztés, az innováció és a hadiipar képességeinek megteremtésére példaként említette a Kiskunfélegyházán felépített, kézifegyverek gyártását végző üzemet, ahol hamarosan megindul a sorozatgyártás.

Juhász Roland, a Miniszterelnöki Kormányiroda vagyonfelügyeletért felelős helyettes államtitkára beszédében rámutatott: feladatának magas szintű ellátásához a honvédségnek is szüksége van olyan szolgáltatásokra, amelyeket a gazdasági élet szereplői igénybe vesznek.

„A korszerű hadsereg korszerű logisztikai támogatást, »biztos hátországot« igényel”

- mondta.

Hozzátette: a beruházásnál találkozott az állami és a piaci szféra, a honvédelem modernizálása és a gazdaságfejlesztés, a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program és a Modern Városok Program, a magyar honvédség speciális logisztikai igényei és egy ipari ingatlanok fejlesztésére szakosodott, százszázalékos állami tulajdonban levő gazdasági társaság szaktudása.

Kiemelte: a logisztikai központ garantáltan a Magyar Honvédség igényeinek megfelelő paraméterekkel és minőségben jöhet létre.

„Az a koncepció, amelynek alapján a beruházásnak helyet adó veszprémi ipari park is megvalósul, elsősorban Magyarország gazdasági versenyképességének javítását célozza, és hozzájárulhat a nagyszabású haderőfejlesztési program végrehajtásához is, amely az ország biztonságát szolgálja” – tette hozzá Juhász Roland.

Sáfár Albert, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnökének támogató helyettese elmondta:

a húszezer négyzetméter alapterületű, tíz méter belmagasságú raktár és egy kiszolgáló épület hat hektáros területen épül fel. Emeletes irodaterületet és szociális helyiségeket is kialakítanak.

„A raktárcsarnok 23 ezer raklap és tizennyolcezer tonna hadfelszerelési anyag tárolását teszi lehetővé. A kézi kiszolgálású galériás állványrendszeren 3300 polc áll majd rendelkezésre” – mondta Sáfár Albert. Hozzátette: a tervek szerint több mint százan látnak el szolgálatot a logisztikai központban.

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a logisztikai központ beruházásának költségei meghaladják a tízmilliárd forintot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!