Bécsi templomot dúltak fel török fiatalok

Randalíroztak, megrugdostak több padot, illetve a gyóntatófülkét.

Mintegy ötven török származású fiatalember tombolt és dúlt fel egy templomot Bécsben – számolt be róla a Kurier című osztrák napilap. Értesüléseik szerint a fiatalok a zömmel bevándorlók lakta 10. kerületben, a Reumannsplatzon gyülekeztek, s már ott is rendbontásra, verekedésre került sor, petárdákat is robbantottak, iszlamista szlogeneket kiáltottak.

A kiérkező rendőrök oszlatták fel a kisebb tömeget, s tíz fiatalembert igazoltattak. A rendőri intézkedés azonban látszólag nem tántorította el őket attól, hogy mintegy két órával később a közeli Páduai Szent Antal-templomba (Antonskirche) vonuljanak,

Ott „Allahu akbart” (Isten hatalmas) kiáltva félemlítették meg a bent tartózkodókat, s többször belerúgtak a gyóntatószékbe és az imapadokba. A pap azonnal értesítette a rendőrséget, amely hamarosan azonosította az elkövetőket.

Bár a hatóság szerint diákcsínyről van szó, az ügyben az alkotmányvédelmi hivatal vette át a nyomozást, miután kiderült, hogy az elkövetők közül tíz fiatalt fanatikus iszlamistaként tartanak számon. Ők már állítólag hónapok óta rettegésben tartják a kerület lakóit.

A belügyminisztérium szerint az iszlamista kiáltásokból ítélve az esetnek köze lehet a Mohamed-karikatúrák körül Franciaországban kibontakozott vitához.

Október 16-án Párizs közelében fejezte le egy iszlamista terrorista Samuel Paty történelemtanárt, aki ilyen karikatúrákat mutatott meg osztályának.

Emmanuel Macron francia államfő – aki éppen október elején hirdette meg az iszlám szeparatizmus elleni harcot –, a merénylet után azt mondta: Franciaországban ezután is lehet a karikatúrákat publikálni, és az ország megvédi szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben.

Kijelentése kiváltotta a muszlimok haragját világszerte, sőt, a francia termékek ellen is bojkottot hirdettek több arab országban.

Dosszié

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Akár tíz évig is velünk maradhatnak az eldobált csikkek
Seregszemle
Kihirdették az online Anilogue animációs fesztivál díjait
szavazás / 19 perce
Kiderült, mivel ütik el az időt olvasóink a kijárási korlátozás alatt
Múlt heti szavazásunkban arra voltunk kíváncsiak, mivel töltik olvasóink az estéiket a kijárási tilalom idején.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Góg Nándorné Lakatos Rozália 60 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 2-án, szerdán, 14 órakor lesz a környei temető ravatalozójánál. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vojnár Imréné Viczena Katalin 78 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. december 2-án, szerdán, 15 órakor lesz az oroszlányi temetőben, katolikus szertartás szerint. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Goldschmidt Tibor aranyokleveles könyvvizsgáló életének 85. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 1-jén, kedden, 14 órakor lesz Tatabányán, a felsőgallai temetőben. Emlékét örökké megőrizzük. Gyászoló felesége és családja
Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik részvétnyilvánítással fejezték ki együttérzésüket id. Sinkó Gyula nyugalmazott iskolaigazgató búcsúztatása alkalmából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Lukács Károlyné Herczeg Irma 91 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 1-jén, kedden, 13 órakor lesz a mocsai katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Nagy József a volt komáromi Mezőgazdasági Kombinát nyugdíjasa életének 90. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. december 1-jén, kedden, 14 órakor lesz a szőnyi katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Sándor Ferenc 75 éves korában súlyos betegségével folytatott kitartó küzdelem után elhunyt. Temetése 2020. november 28-án, szombaton, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Szeretteim, én már elmegyek, Küzdöttem, de már nem lehet, A csend ölel át és a szeretet, Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Gombik László életének 53. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2020. november 27-én, pénteken, 13 órakor lesz a kocsi református temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk búcsúztatásán megjelennek. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Hegedűsné Lipovics Éva 68 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. november 27-én, pénteken 10 órakor lesz Tatabányán a síkvölgyi úti temetőben, a sírnál. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Balla Ilona a József Attila Általános Iskola volt igazgatója 66 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 27-én, pénteken, 9 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójánál. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Velencei Vilmos 73 éves korában, és Velencei Vilmosné Hima Éva Katalin 71 éves korában elhunyt. Drága halottaink hamvait a vértesszőlősi temetőben helyeztük végső nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Schneider Jánosné 80 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2020. november 25-én, szerdán 13 órakor lesz a vértestolnai temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Csermák Sándorné Zsuzsa néni, volt Gárdonyi Géza utcai lakos 88 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. november 26-án, csütörtökön 9 óra 30 perckor lesz Tatabányán, az újtelepi temető régi ravatalozójánál. Emlékét szívünkben megőrizzük. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Baráth Gyula 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. november 26-án, csütörtökön, 14 órakor lesz a szőnyi katolikus temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy feleségem, illetve édesanyánk, Bakosné Feke Erzsébet 68 éves korában házasságának 41. esztendejében, otthonában, családja körében 2020. november 13-án elhunyt. Az Eötvös Gimnázium, a Talentum Iskola angol tanáraként, a Tatai Református Gimnázium alapító tanáraként, valamint magántanárként 44 évig oktatta tanítványai két generációját. Hamvasztása után földi porait a járványhelyzetben hozott akaratának megfelelően a legszűkebb családi körben, református szertartással helyezzük végső nyugalomra a tatai új temetőben. Gyászolja: Bakos Tamás, Bakos Réka, Bakos Nóra, valamint nagy családja és rokonsága
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Vági Józsefné Szecsődi Erzsébet, Hugi 62 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. november 26-án, csütörtökön, 11 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommmal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Galgán Lajosné Mezőfi Zsuzsanna 67 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. november 25-én, szerdán, 13 órakor lesz Vértesszőlősön, a római katolikus templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban együttérző szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Biró Gyula volt lakatos kisiparos 83 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. november 25-én, szerdán, 11 órakor lesz Tatabányán, az újbánhidai temetőben, a sírnál. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Beck Gergelyné Tisch Teréz dunaszentmiklósi lakos 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. november 26-án, csütörtökön, 15 órakor lesz a dunaszentmiklósi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk búcsúztatásán megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szőke László (becenevén Sasszeg, Sasi) 2020. november 16-án, életének 69. évében elhunyt. Saját kérésére, hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra.
digitális fejlesztés / 1 órája
Új kényelmi szolgáltatást vezet be a Posta
tűzveszély / 1 órája
Fokozott óvatosságra int a katasztrófavédelem az ünnepek alatt
tisztelet / 1 órája
A Napoli és Messi is Maradonára emlékezett
veszélyt jelentenek / 1 órája
Meghatározták az Európából száműzendő invazív fajok listáját
Ritka alkalom, magyarul / 1 órája
Ne feledjük: ma sztárok vallanak élőben a mesterséges intelligenciáról
Így alakul a védekezés / 1 órája
Müller Cecília: csökkent a tesztelésre való várakozás (videó)