baloldali köd

2017.09.20. 12:56

A baloldal ismét feljelentette saját hazáját

Ezt Csepreghy Nándor mondta az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának budapesti látogatásával kapcsolatban, amikor szerinte sikerült eloszlatni azt a „baloldali ködöt”, amely a testületet jellemezte érkezése előtt.

A Magyarországon tartózkodó küldöttség teljes körű tájékoztatást kapott az uniós források felhasználásáról, és lényegesen árnyaltabb lett a véleménye a látottak alapján, mint megérkezése előtt volt – mondta Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség politikai államtitkára szerdán.

A delegáció látogatása előtt a baloldali magyar európai parlamenti képviselők olyan képet próbáltak festeni a magyar uniós projektekről, amely nemcsak tényszerűen nem igaz, de még rosszindulatú is. A magyar baloldali európai parlamenti képviselők ismét feljelentették saját hazájukat – tette hozzá az államtitkár sajnálatosnak nevezve, azt hogy az ellenzék exportálja a belpolitikai vitát külföldre, európai uniós szintre.

Kijelentette: A delegáció úgy jött Magyarországra, mintha a baloldali képviselők állításai a valóságban megállnák a helyüket. Ezzel szemben azt tapasztalták, hogy az ellenőrzött projektek megvalósultak, még ha vitára adhatnak is okot.

Sikerült eloszlatni azt a „baloldali ködöt”, amelyet a bizottság magáénak vallott látogatása előtt – közölte Csepreghy Nándor.

Kijelentette, az uniós források magyarországi felhasználásának hatékonysága példa nélküli az Európai Unió egészében.

Borítókép: Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. szeptember 19-én.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!