őrület

2021.11.07. 12:47

Azt tanítják a gyerekeknek, hogy kettős világjárvány van: a koronavírus- és a szisztematikus rasszizmus járványa

Az órák alkalmával a gyermekek megtudhatják, hogy a koronavírus mellett egy másik járvány is felütötte a fejét, mégpedig a szisztematikus rasszizmus, ami ellen úgy tűnik, hogy az antirasszista szerzők műveivel lehet védekezni.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az Egyesült Államokban, Maryland egyik megyéjében, Montgomeryben pszichoedukációs órákat indítottak, amelyek során arra tanítják a gyermekeket, hogy kettős világjárvány van, és a szisztematikus rasszizmus a koronavírus mellett a másik probléma. A tantervben azt ajánlják a tanároknak és a gyermekeknek, hogy vásárolják meg Ibram X. Kendi „Antiracist Baby” című könyvét – számol be róla a V4NA Hírügynökség.

A dokumentumokat most a Judicial Watch nevű alapítvány mutatta be a Fox News-nak, így kerültek nyilvánosságra. A téma az Egyesült Államokban még nagyobb figyelmet kapott, miután a virginiai kormányzó választási kampány egyik fontos kérdése volt a kritikus fajelmélet oktatásának módja az iskolákban.

Egy 2020 augusztus 26-i e-mailben, amelyet a Montgomery Public Schools tankerület (MCPS) az oktatási intézmények vezetőinek küldött, Janet S. Wilson helyettes felügyelő bejelentette, hogy minden iskolának kötelező lesz pszichoedukációs órákat tartania 2020 szeptember 18-a előtt. A tanároknak pedig oktatóvideókat küldtek, amikkel bemutatták, hogy miként kell az ilyen órákat megtartani Zoomon keresztül úgy, hogy a diákok kérdéseire előre begyakorolt válaszokkal feleljenek.

„Jelenleg kettős világjárványt élünk át, a koronavírussal és a világszerte előforduló szisztematikus és struktúrális rasszizmussal. A világjárványt egy olyan betegség kitörése határozza meg, amely széles földrajzi területen fordul elő, és a lakosság nagy részét érinti. Amint a diáról is látható, mindkettő az emberek életére van hatással, a közösségünkben ugyanúgy, mint a világon bárhol máshol” – mondta az oktató a tanároknak a videóban.

A Családi útmutató a pszichopedagógiai leckéhez című bemutató pedig tartalmaz egy linket, ami Ibram X. Kendi „Antiracist Baby” című könyvének hangoskönyv változatát tartalmazza. A dia azt mutatja be a diákoknak, hogy az „Antiracist Baby” című könyv a legfiatalabbakkal ismerteti az antirasszizmust és tökéletes ajándéknak nevezi a könyvet csecsemők számára.

A 3-5. osztályos pszichoedukációs lecke című diasor tartalmaz egy COVID-19 és a társadalmi igazságosság feliratú diát, amely azt állítja, hogy „az afroamerikai és latin közösségekben élő emberek nagyobb valószínűséggel betegednek meg a koronavírusban, mert a rasszizmus és a méltánytalanság hatással van az életükre”.

A középiskolások számára készített diasorban azt állítják, hogy „a szisztematikus elnyomás az egyenlőtlenséget azáltal azonosítja, hogy felhívja a figyelmet a rossz bánásmód történelmi és szervezeti mintáira. Az Egyesült Államokban az elnyomás rendszerei, mint a szisztémás rasszizmus az amerikai kultúra, a társadalom alapjaiba van beleszőve, és a törvényekben is szerepelnek”.

„Ezek az anyagok részletezik, hogyan használják fel a szélsőséges faji politikákat és a kritikus fajelméletet a gyermekek politikai befolyásolására. A politikát azonnal ki kell venni a Montgomery megyei iskolák tantervéből. Ezeknek a kritikus fajelmélettel teli tanításoknak nincs helye egyetlen amerikai osztályteremben sem” – mondta Tom Filton, a Judicial Watch szervezet elnöke.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!