Ország-világ

2019.09.03. 15:31

Az ukrán parlament eltörölte a képviselői mentelmi jogot

Az előterjesztést 373-an szavazták meg az ülésteremben jelen lévő 404 képviselő közül.

A kijevi törvényhozás megszavazta kedden a parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörlését tartalmazó alkotmánymódosítást.

Az indítvány elfogadásához minősített többségre, azaz a 450 tagú parlamentben legalább 300 képviselő szavazatára volt szükség, ezért a Volodimir Zelenszkij elnök mögött álló, egyedül kormányzó Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt önmagában nem tudta volna keresztülvinni a törvényhozáson. Végül az előterjesztést 373-an szavazták meg az ülésteremben jelen lévő 404 képviselő közül. Csak a Moszkva-barát Ellenzéki Platform – Életért frakciójából nem támogatta egyetlen képviselő sem, az összes többi frakció és a függetlenek zöme is igennel szavazott az indítványra.

A módosítás értelmében az alkotmányból törlik azt a részt, amely kimondja, hogy a parlamenti képviselőkkel szemben a törvényhozás hozzájárulása nélkül nem indítható büntetőeljárás, valamint nem lehet őket őrizetbe venni, illetve letartóztatni. Ugyanakkor továbbra is érvényben marad az a norma, hogy a képviselők nem viselnek jogi felelősséget a parlamenti szavazások eredményeiért, továbbá a törvényhozásban vagy annak hivatalaiban tett kijelentéseikért, kivéve, ha azok sértéseket vagy rágalmakat tartalmaznak.

A jogszabály 2020. január 1-jétől lép hatályba.

Az előterjesztés tárgyalásakor jelen volt az ülésteremben Zelenszkij is. Az elnök a szavazás előtt a képviselőkhöz szólva emlékeztetett: a politikusok a választási kampányok alatt már csaknem húsz éve ígérgették a népnek, hogy megszüntetik a képviselők mentelmi jogát, ám amint parlamenti képviselővé választották őket elszabotálták a törvény elfogadását, majd az lassan feledésbe merült. Így mindig volt mit ígérni a követező választási kampányban, amivel feltalálták a „politikai perpetuum mobilét” – jegyezte meg. Hozzátette, hogy most is voltak egyes képviselők, akik az utolsó pillanatban megpróbálták megakadályozni az előterjesztés elfogadását. „Az, hogy kik voltak ezek az emberek, kiderül majd a név szerinti szavazási listáról” – jelezte.

Az UNIAN ukrán hírügynökség ismertetése szerint az indítványra igennel szavazott a Nép Szolgája frakciójának 252 tagja, a Julija Timosenko volt kormányfő vezette Haza pártból 23-an, Petro Porosenko exelnök Európai Szolidaritás pártjából 24-en, Szvjatoszlav Vakarcsuk rockénekes Hang pártjából 19-en – azaz csaknem teljes létszámban -, a Jövőért képviselői csoportból 22-en, és 33 független képviselő, viszont a Moszkva-barát Ellenzéki Platformból egy sem. Ellenszavazat nem volt, viszont hárman tartózkodtak, 28-an pedig nem szavaztak a teremben regisztrált képviselők közül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!