Szíria

2017.08.21. 08:36

Az oroszok megsemmisítették a dzsihádisták egy hadoszlopát, több százukkal végeztek

Az orosz légierő az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egy újabb, Deir-ez-Zór város felé tartó nagyobb hadoszlopát semmisítette meg, és több száz terroristával végzett – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.

A tárca közleménye szerint a harci gépek kétszáznál több fegyverest, több mint húsz, nagy kaliberű géppuskával felszerelt terepjárót, páncélozott harcjárművet és harckocsit, illetve lőszerszállító teherautókat likvidáltak.

A közlemény rámutatott, hogy Deir-ez-Zór tartományban igyekeznek összpontosítani erőiket azok a terroristák, akiket a szíriai hadsereg és az orosz légierő szorított ki Rakka tartomány déli és Homsz tartomány nyugati területeiről.

„Az IÁ szétzúzása Deir-ez-Zórnál a nemzetközi terrorcsoport stratégiai vereségét fogja jelenteni a Szíriai Arab Köztársaságban”

- áll a tárca tájékoztatójában.

Az Iszlám Állam az utóbbi időben jelentős veszteségeket szenvedett az orosz légierő által támogatott szíriai hadsereggel, valamint a Washington vezette koalíciós erők támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezettel vívott harcban. A minap a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) is arról számolt be, hogy a meghátráló dzsihádisták Deir-ez-Zórba csoportosítják át erőiket, és a szíriai hadsereg következő célpontja e tartomány visszaszerzése lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!