Ország-világ

2020.07.08. 18:52

Az önkormányzatok kezébe adja az Airbnb-k szabályozásának jogát a kormány

Erről most született kormánydöntés.

Forrás: Shutterstock

A kormány úgy döntött, az önkormányzatok kezébe adja az Airbnb szabályozás jogát – írja az Origo.

Az önkormányzatok tilthatják is és szabályozhatják is, hogy a területükön lehet-e Airbnb lakást kiadni.

Erről törvényi szabályozás születik, ami rövidesen az Országgyűlés elé kerül.

A nap során tartott sajtótájékoztatón Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára is arról beszélt a tervezett szabályozása kapcsán, miszerint az első helyen támogatott verzióként az került a kormányülés napirendjére, hogy az önkormányzatok kapják meg a szabályozás jogát – írja a Magyar Nemzet.

Korábbi sajtóhírek szerint a gazdaságvédelmi operatív törzs keddi ülésén azt a javaslatot fogadta el és terjesztette a kormány elé, amely az eddigiekhez képest jelentősen korlátozná a rövid távú lakáskiadást. A Portfólió.hu információi szerint az a korábban iparági körökben már ismertté vált verzió a legvalószínűbb, miszerint 120 vendégéjszakában korlátozzák éves szinten az Airbnb-turizmust, míg a nyári időszakon kívül harmincnapos korlátot vezetnek be.

A Magyar Nemzet információi szerint utóbbit negyven napban is meghatározhatja a jogszabály, illetve arról is születhet korlátozás, hogy a jövőben csak azok a lakáskiadók hirdethetnek az Airbnb-turisztikai lehetőséget kínáló oldalakon, akik eleget tettek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba történő kötelező regisztrációnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!