Európai integráció

2018.04.12. 13:49

Az európai kisebbségek a fejlődés előfutárai

Az európai kontinensen van a legtöbb országhatár és ez együtt jár azzal, hogy a kisebbségek kérdése is rendkívül fontos lehet Európának.

Forrás: MTI Fotó

A kisebbségek a fejlődés előfutárai is lehetnek, hozzájárulhatnak az európai integráció sikeréhez – jelentette ki Karl-Heinz Lambertz (PES – Európai Szocialisták Pártja), az Régiók Európai Bizottságának elnöke csütörtökön Szegeden. A rendezvény levezető elnöke Trócsányi László igazságügyi miniszter, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) professzora volt, aki Karl-Heinz Lambertz felszólalása előtt köszöntőt is mondott.

A belgiumi német politikus, aki 2017 júliusa óta irányítja elnökként a helyi, illetve a regionális önkormányzatok választott képviselői alkotta testületet, a Europe Direct Szeged szervezte előadását követően az MTI-nek elmondta, az európai kontinensen van a legtöbb országhatár és ez együtt jár azzal, hogy a kisebbségek kérdése is rendkívül fontos lehet Európának.

Az európai integráció sikeréhez el kell kerülni azt, hogy a kisebbségekben rejlő potenciál konfliktusokhoz vezessen, azért kell dolgozni, hogy a bennük rejlő lehetőségek az együttműködés irányába hassanak – közölte a belgiumi német ajkú közösség miniszterelnöki posztját 15 éven át betöltő politikus.

A kisebbségek helyzetének rendezése elsősorban nemzeti hatáskör, de az Európa Tanács és az ENSZ rendelkezései megteremtik ennek jogi keretrendszerét. Az EU-nak az lehet a feladata, hogy segítsen abban, miként válhatnak a kisebbségek a közélet hatékonyan részeseivé

- tudatta az elnök.

A politikus, aki egyike volt azoknak, akik az Európai Unió Bírósága előtt elindították az eljárást az Európai Bizottsággal szemben a kisebbségvédelmi kezdeményezés megmentése érdekében, hangsúlyozta, személy szerint örül annak, hogy a kezdeményezés támogatására a szükséges egymilliónál lényegesen több, 1,2 millió aláírást sikerült összegyűjteni.

Karl-Heinz Lambertz szerint meg kell határozni a prioritásokat, kiválasztva, hogy a kezdeményezés kilenc pontja közül melyeket ültetik át először a gyakorlatba.

Az elnök kifejtette, különbséget kell tenni a szórványban és a tömbben élő kisebbségek között. Előbbiek esetében az egyéni jogok hangsúlyozása segíthet, a saját régiójukban többséget alkotó közösségeknél pedig a decentralizáció lehet az az eszköz, amely révén jogaik érvényesítése jobban megvalósul.

A politikus úgy véli, fontos szempont lehet, hogy a kisebbségek esetében ne csak a védelemről essen szó, ezek a közösségek sokszor előfutárai lehetnek a fejlődésnek.

Az SZTE Frankofón Egyetemi Központjában tartott tanácskozáson részt vettek a felsőoktatási intézmény külföldi hallgatói, akik közül sokan a francia nyelvű nemzetközi tanulmányok mesterképzés Európa-Afrika fejlődés specializációján tanulnak. A különböző országokból, köztük Nyugat-Afrikából érkező diákok kétéves képzésük során az Európai Unió politikai- és jogrendszerével is megismerkednek.

Borítókép:

Trócsányi László igazságügyi miniszter köszöntőt mond a Régiók Európai Bizottságának elnöke, Belgium német nyelvközösségének miniszterelnöke, Karl-Heinz Lambert előadása előtt a Szegedi Tudományegyetem Frankofón Egyetemi Központjában 2018. április 12-én.

MTI Fotó: Rosta Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!