tűzszünet

2020.02.03. 10:53

Az Egyesült Államok az erőszak csökkentését várja a táliboktól a békemegállapodás aláírása előtt

Volt már rá példa, hogy karnyújtásnyira voltak a megállapodástól.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn azt mondta: akkor írják alá az amerikai csapatok kivonásához vezető megállapodást az afganisztáni tálibokkal, ha a kormányellenes, szélsőséges lázadók bizonyítják, hogy képesek és hajlandóak csökkenteni az erőszakot.

Üzbegisztáni látogatásán a miniszter aláhúzta: közel vannak a megegyezéshez. Megjegyezte ugyanakkor: volt már rá példa, hogy karnyújtásnyira voltak a megállapodástól, és mégsem sikerült nyélbe ütni, mert a tálibok képtelenek voltak megmutatni eltökéltségüket. Pompeo úgy véli, tenni kell még azért, hogy elkezdődhessenek a béketárgyalások.

„Felmutatható bizonyítékot követelünk a táliboktól arra vonatkozóan, hogy hajlandóak és képesek csökkenteni az erőszakot, a fenyegetést, hogy enyhébb légkörben kerülhessen sor az afgánközi megbeszélésekre” – hangsúlyozta. „Bízunk benne, hogy sikerül ezt elérni” – tette hozzá.

Két nappal korábban Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok afganisztáni különmegbízottja azt mondta Asraf Gáni afgán elnöknek, hogy nem történt komoly előrelépés a tálibokkal folytatott megbeszélések során az elmúlt időszakban. Hozzátette: reméli, hogy sikerül megegyezni velük az ellenségeskedés csökkentéséről.

A tálibok január közepén tűzszüneti javaslatot tettek Khalilzadnak a Katarban folyó tárgyalásokon. Az ideiglenes fegyvernyugvás 7-10 napra szólna, s szakértők szerint lehetőséget nyitna az Egyesült Államoknak, hogy békemegállapodással lezárja a 18 éve tartó konfliktust, és kivonja mintegy 13 ezer katonáját a dél-ázsiai országból.

A tálibok egyelőre nem hajlandók tárgyalni Kabullal, mert Washington bábjának tartják.

Washington és a tálibok – megszakításokkal – több mint egy éve tárgyalnak Katarban az amerikai erők Afganisztánból történő kivonásáról a felkelők által nyújtott biztonsági garanciák fejében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!