Járvány

2021.06.16. 09:54

Átlépte a 600 ezret a járvány halottainak száma az Egyesült Államokban

A sikeres oltási kampánynak köszönhetően egyúttal drasztikusan csökkent a napi új fertőzöttek és az elhalálozások száma – közölte az AP amerikai hírügynökség az egészségügyi hatóságok adatai alapján.

Január közepén naponta átlagosan még 3400-an vesztették életüket a koronavírus miatt, jelenleg tizedennyi a napi haláleset. A napi új fertőzések száma télen elérte a negyedmilliót, mostanában átlagban 14 ezret jegyeznek fel.

A javulás elsősorban az oltásoknak köszönhető, melyekből immár a lakosság bő fele kapott legalább egyet, mindkét dózist pedig legalább 40 százaléknak adták be.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) információi alapján azonban az oltási szám jelentősen csökken: két hónapja még naponta átlagosan 3,3 millió oltást végeztek, június első hetére 1 millióra apadt ez az érték.

A fékeződés okán nem biztos, hogy sikerül elérni Joe Biden amerikai elnök célját, miszerint a felnőttek 70 százaléka élvezze a beoltottság védelmét július 4-ére, a függetlenség napjának nemzeti ünnepére. A felnőttek körében a hányad jelenleg 65 százalék.

A világon már 3,8 millióan hunytak el a ragály miatt, országok szerint a legtöbben az Egyesült Államokban. Az első koronavírus miatti halálesetet 2020 februárjának elején jegyezték fel az Egyesült Államokban. Négy hónap múlva már 100 ezer áldozata volt a ragálynak az országban.

A legtragikusabb időszak múlt télen volt: egyetlen hónap alatt 300 ezerről 400 ezerre nőtt a szám. Utána 500 ezerről a mostani 600 ezerre négy hónap alatt emelkedett a halottak száma, azaz visszaállt a kezdeti, tavaly február elejétől június elejéig tartó növekedési ütem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!