álláspont

2021.04.21. 06:52

„Ácsoltak maguknak egy jogállamisági színpadot” – Varga Judit az uniós tanácsban zajló vitákról

Többek között a német jogállamiság helyzete is terítékre került az EU-ügyi miniszterek tegnapi videókonferenciáján: Varga Judit igazságügyi miniszter szerint az uniós tanácsban zajló álszent jogállamisági vitának egyáltalán nem feladata, hogy árkot ásson a koronavírussal jelenleg élethalálharcot folytató tagállamok közé.

Budapest, 2020. november 18. Varga Judit igazságügyi miniszter megnyitó expozét tart az alaptörvény kilencedik módosítását tartalmazó javaslat vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. november 18-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: Koszticsák Szilárd

A tárcavezető a Magyar Nemzetnek nyilatkozva számolt be a virtuális egyeztetésen történtekről.

„Nem kívántunk teljes erőnkkel beszállni a jogállamisági vitába, hiszen egy világjárvány idején az uniós államoknak nem az a feladatuk, hogy egymást kritizálják. Ha nagyon akartuk volna, természetesen minden ország esetében lehetett volna kifogást emelni akár az igazságszolgáltatás vagy a médiapiac helyzetét illetően. Magyarország ugyanakkor nem érdekelt abban, hogy a Covid-válság idején árkot ásson a tagállamok között. Most a szövetségépítésnek van itt az ideje, hogy együttes erővel magunk mögött tudhassuk a koronavírust”

– fogalmazott az igazságügyi miniszter azt követően, hogy hazánk képviseletében részt vett az Európa-ügyi miniszterek tegnapi videókonferenciáján. A miniszterek Németország, Franciaország, Spanyolország, Írország és Görögország esetében elemezték a jogállamiság helyzetét, azután, hogy tavaly ősszel egy másik öttagú országcsoportot – Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia és Észtország – már górcső alá vettek. Az igazságügyi miniszter szerint noha a tegnapi ülésen „igazi nagyágyú” tagállamok kerültek terítékre, ez a fajta jogállamisági párbeszéd álszent, és leginkább arra szolgál, hogy az Európai Bizottság nyomás alatt tartsa a politikai fősodortól eltérő nézeteket képviselő tagországokat.

„Olyan mintha az Európai Bizottság ácsolt volna egy színpadot, ahol jogállamisági szappanoperába bújtatva zajlik a politika”

– szemléltette a tárcavezető, aki szerint a gyakorlat jogi szempontból sem állja meg a helyét, hiszen az uniós szerződések nem hatalmazzák fel az Európai Bizottságot arra, hogy vizsgálja a jogállamiságot a tagállamokban. „Az ilyen jogvitákban az Európai Unió Bíróságának a szava a döntő” – húzta alá Varga Judit, arra is emlékeztetve: az Általános Ügyek Tanácsában zajló jogállamisági párbeszéd elindítására ráadásul sem Magyarország, sem Lengyelország nem bólintottak rá – márpedig minden ilyen gyakorlathoz, köztük a vita alapját jelentő jogállamisági jelentések elkészítéséhez konszenzus szükséges.

Tudja, milyen a brüsszeli jelentésírás

Az Európai Bizottság egyébként már javában gyártja a jogállamisági jelentések következő csoportját, amit júliusban tervez bemutatni. Erről is kérdeztük az igazságügyi minisztert, aki a tavalyi jelentéscsomag elkészítési módjához képest egyelőre nem lát változást.

„Sok jót a továbbiakban sem remélek a folyamattól, első kézből van tapasztalatom róla, hogyan is megy a brüsszeli jelentésírás. Ha az EB korrekt akarna lenni, minden véleményt azonos súllyal venne figyelembe. Sajnos a tapasztalat eddig azt mutatja, hogy nem a válaszainkra kíváncsiak. Kizárólag az egyazon tőről fakadó civil szervezetek véleményére akarnak hivatkozni” – mutatott rá a tárcavezető, azt is kijelentve:

a magyar hatóságok mindenesetre idén is a legnagyobb szakértelemmel és hozzáértéssel válaszolják meg az Európai Bizottság a hazai jogállamiságot firtató kérdéseit.

Arról, hogy a hetes cikkely szerinti eljárásnak mi lesz a sorsa, Varga Judit elmondta: nyilvánvaló, hogy a Magyarországgal szembeni eljárás nem váltja be a hozzáfűzött reményeket.

„Immár három éve, hogy Judith Sargentini bemutatta a jelentését az EP illetékes szakbizottságában, de azóta sincs végső döntés. Három éve már, hogy Brüsszelből folyamatosan farkast kiáltanak Magyarországgal kapcsolatban. A hetes cikkely esszenciája pedig épp az lenne, hogy a jogállamiságot közvetlenül veszélyeztető elemeket küszöböljék ki. Minden szempontból ellentmondásos és elfogadhatatlan a folyamat, ami nem csoda, hiszen egy politikai boszorkányüldözés az egész” – hangoztatta az igazságügyi miniszter.

Erősödő Közép-Európa

Az EU-ügyi miniszterek napirendjén az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat is szerepelt. Az úttörő kezdeményezéssel kapcsolatban Varga Judit mindenkit arra buzdít, hogy vegyen részt a kontinens jövőjéről szóló gondolkodásban.

„Olyan ideológiai kérdésekben is hitet lehet tenni, amely Európa keresztény gyökereire vonatkozik. Elmondhatjuk, hogy mit gondolunk a vallásról, a kultúráról, a családról, a bevándorlásról. Úgy gondolom, hogy a közelmúltban nagyon erős kép rajzolódott ki Közép-Európáról a kontinensen. A konferenciasorozat egy jó alkalom arra, hogy ezt a képet kormányzati és társadalmi szinten is erősítsük”

– mondta a miniszter. Az Igazságügyi Minisztérium tavaly már tartott vitaindító rendezvényeket az Európa jövőjéről szóló diskurzus keretében. Ezeken olyan vezető európai politikusok is részt vettek, mint Dubravka Šuica, az Európai Bizottság demokrácia- és demográfiaügyekben illetékes biztosa, valamint Antonio Tajani, az Európai Parlament volt elnöke. Varga Judit szerint ez a tendencia a konferenciasorozat hivatalos kezdete után is folytatódni fog, a nyáron a digitalizáció kihívásairól lesz hasonlóan nívós rendezvény az Igazságügyi Minisztérium szervezésben. Az eseményre várják Marija Gabrielt, az Európai Bizottság innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős biztosát.

„Magyarország a status quo megőrzésére törekszik: egy olyan Európát szeretnénk, amelyben erős nemzetállamok erős szövetsége a meghatározó, nem egy nemzetek feletti szupranacionális hatalom” – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter, akinek elmondása szerint bár lehetnek kétségek afelől, hogy mennyire lesz reprezentatív az EU-s szintű konzultáció eredménye, az mégis

egy kiváló lehetőség arra, hogy az említett magyar álláspontot megerősítse az uniós porondon.

Borítókép: Varga Judit igazságügyi miniszter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!