Emmi

2020.01.02. 17:58

A kormány béremeléssel, ösztöndíjakkal segíti az ápolói létszám növekedését

Mindent megtesznek azért, hogy ismét vonzó legyen az egészségügyi pálya.

A közleményben azt írták: a nemzeti kormány 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket, megbecsüli az egészségügyi dolgozókat, gondoskodik az ápolók, orvosok utánpótlásáról, emeli a bérüket és mindent megtesz azért, hogy ismét vonzóvá tegye az egészségügyi pályát a fiatalok számára.

Úgy fogalmaztak, a „Gyurcsány-korszakban az összeomlás szélére juttatták az egészségügyet, több ezer dolgozót tettek utcára, üldöztek el az országból, továbbá nem gondoskodtak a dolgozók utánpótlásáról, sőt bezárták a szakképző iskolákat, mindezzel kiszámíthatatlanná tették az egészségügyi életpályát”.

Hozzátették: jelenleg Magyarországon 10 ezer lakosra megközelítőleg 70 ápoló jut. „A KSH 2018. évi egészségügyi statisztikai évkönyvének adatai alapján a betöltött szakdolgozói állások száma 101 331,32 volt, míg a betöltetlen állások száma pedig 3 671,01”, ami a tervezett állásokhoz képest körülbelül 3,6 százalékos hiányt jelent.

A kormány az ápolói létszám növelése érdekében számos intézkedést vezetett be, köztük ösztöndíjrendszereket, lakhatási támogatásokat és béremelési programot, melyek pozitív hatásai egyre nagyobb mértékben éreztetik hatásukat – írták.

Kiemelték: az átfogó, 2022-ig megvalósuló béremelésre lépcsőzetesen, évente több ütemben kerül sor, ennek köszönhetően az érintett szakdolgozók alapbére 2022-ig 72 százalékkal növekedik.

Az „Ápoló leszek” program keretében négymilliárd forintból az év végéig 3200 egészségügyi hivatást választó tanuló részesülhet ösztöndíjban, a nővérszállók építésére és felújítására pedig 16 helyszínen 8,8 milliárd forintot fordít a kormány – áll az Emmi közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!