Ország-világ

2020.11.09. 08:12

A kereskedelmi és iparkamara szerint elfogadhatatlan a fővárosi újraindítási adó

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerint elfogadhatatlan a főváros által tervezett újraindítási adó, a jelenlegi, válság sújtotta helyzetben semmilyen formában nem támogatható a még működő és a gazdaságot életben tartó vállalkozások megsarcolása – jelentette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Szerinte az erről szóló egyeztetésből kihagyták a vállalkozói oldalt, illetve a gazdasági kamarákat – írja a Magyar Nemzet.

Karácsony Gergely főpolgármester nemrégiben jelentette be, hogy

azoknak a vállalatoknak, amelyeket szerinte a válság kevésbé érintett, de az adótámogatásokból előnyük származik, a korábbi 2 százalék helyett 2,5 százalék iparűzési adót kellene befizetniük,

ami lehetőséget teremtene a fővárosi intézmények és cégek dolgozóinak 2021. évi bérfejlesztésére.

Parragh László azt mondta, hogy a fővárosnak a vállalkozások külön terhelése nélkül, saját forrásból kell megoldania működési költségeinek kigazdálkodását is.

„A városvezetésnek egyeztetnie kell a kormánnyal, mivel a módosítás az iparűzési adóval kapcsolatos törvénymódosítást igényel. Reméljük, egy adóemelést a kormány a jelenlegi helyzetben nem támogat”

– jelentette ki. Hozzátette, hogy a pandémia miatt kialakult recesszív gazdasági helyzet miatt a nagyvállalatok költségvetése is feszítettebbé vált, így egy adóemelés rövid távon elbocsátásokat okozhat, hosszú távon pedig azzal a következménnyel járhat, hogy a cégek elköltöznek Budapestről.

„Jelenleg a vállalkozások azt szeretnék látni, hogy milyen intézkedésekkel kívánja a főváros megsegíteni, támogatni a cégeket, megadva az esélyt a túlélésre. A külföldi példáknál is azt látjuk: a városvezetés tudomásul vette, hogy azok a vállalkozások, amelyek eddig befizettek a büdzsébe, most támogatásra szorulnak azért, hogy ne menjenek tönkre, és a jövőben újra fizetni tudjanak. A jelenlegi gazdasági környezet sokkal inkább az adócsökkentések, a moratóriumok, a kedvezmények és a támogatások kialakítását teszi szükségessé a vállalati szférának, semmint egy újabb adóteher kivetését” – tette hozzá az elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!