Ország-világ

2020.06.20. 17:56

A Jobbik elnökét a titkárnője is befolyásolhatja

A pártot gyakorlatilag Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője irányítja Brüsszelből, ő határozza meg a kommunikációs fő csapásirányt, és Jakab eljátszandó szerepeit, performanszait is ő találja ki, a pártelnök pedig kritikátlanul végrehajtja ezeket.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy miközben milliókat költ a Jobbik az elnökük Facebook-oldalának népszerűsítésére, a párt belső működésére rálátó forrásuk szerint Jakab Péternek nincsenek alapvető politikusi kvalitásai. Arról már Jakab párttársai is nyilatkoztak a sajtónak, hogy

a pártelnökből teljesen hiányzik a spontaneitás, a legrövidebb beszédére, médiamegjelenésére is akár egy egész napot készül.

A lap informátora elmondta: a kapcsolatteremtés sem Jakab erőssége, hiszen még a Jobbik legutóbbi kihelyezett frakcióülésén is alig elegyedett beszédbe párttársaival, a vacsora után pedig már senkivel sem váltott szót, és másnapig visszavonult a szobájába. Jakab emellett rendkívül gyanakvó, úgy gondolja, hogy többen is a pozíciójára pályáznak, ezért gyakorlatilag csak néhány bizalmasával tartja a kapcsolatot.

Utóbbiak közé tartozik a szintén jobbikos országgyűlési képviselő Szilágyi György, valamint Jakab titkárnője, Molnár Enikő is, akinek erős informális befolyása van a pártelnökre.

A Magyar Nemzet értesülései szerint a Jobbiknak az Országgyűlés képviselői irodaházában található titkárságán tartózkodók rendszeresen válnak fültanúivá a Jakab és titkárnője közti heves szóváltásoknak, Molnár Enikő állítólag nem egyszer vetette a pártelnök szemére, hogy az ő segítségével lehetett csak elnök. A pártot gyakorlatilag Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője irányítja Brüsszelből, ő határozza meg a kommunikációs fő csapásirányt, és Jakab eljátszandó szerepeit, performanszait is ő találja ki, a pártelnök pedig kritikátlanul végrehajtja ezeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!