Ország-világ

2020.06.24. 19:24

A baloldali rombolás után 2010 óta új alapokat kapott a nemzetpolitika

Az Alapjogokért Központ új rövidfilmje jól bemutatja, mekkora különbség van a magyar baloldal nemzetellenes politikája és a jobboldal nemzetépítő tevékenysége között.

A trianoni nemzetcsonkolás után 100 évvel, a Nemzeti Összetartozás Évében a politikai és történelmi kutatóintézetek is rendszeresen foglalkoznak Magyarország történelmi tragédiájával – írja a 888.hu.

Az Alapjogokért Központ külön honlapot is létrehozott, amely a jobboldali kormány elmúlt 10 évének eredményeivel foglalkozik. Az „Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020” című kutatás, az „őszinteség, bátorság és büszkeség” rendezőelvei szerint átfogóan vizsgálja a kormányzás stratégiáját, filozófiáját és céljait. Ezen belül is kiemelten azt a nemzetpolitikát, amely szöges ellentétben áll a szocialista kormányok történelemtagadásával.

Az Alapjogokért Központ legújabb kisfilmje azon a folyamaton vezet végig, ahogy az MSZP-kormányok magukra hagyták, míg az Orbán-kormány minden ciklusában kiemelten figyelemmel kísérte a más országok területén élni kényszerülő magyarok sorsát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!