2025.07.01. 13:06
Zelenszkij színészként is inkább ízléstelen és nem vicces
A Magyar Nemzet cikke szerint Volodimir Zelenszkij elsősorban a hírnév felé vezető útnak tekintette a komikusi pályát. Az ezen a területen mutatott „teljesítménye” azonban sokat előrevetített az elnökként pózoló Zelenszkij személyiségéből is.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök államfői tevékenységének mérlege nem túl szívderítő: egy lerombolt, csőd szélén táncoló ország, több százezer halott, milliós nagyságrendű emigráns és belső menekült. Sovány vigasz az ukránoknak, hogy Zelenszkij már előző „szakmájában”, komikusként is csapnivaló volt – írja a Magyar Nemzet.

Fotó: Jevhen Maloletka / Forrás: MTI/AP
A lap cikke szerint
a komikusi pálya felé leginkább a hírnév iránti vágy vezérelhette a fiatal Zelenszkijt.
Barátaival már a középiskolában is azzal töltötték az idejüket, hogy humoros (vagy általuk annak vélt) jeleneteket próbáltak. Az egyik ilyen próbát, amelyen Zelenszkij egy tükörtojást alakított, megnézte egy szintén komikusi ambíciókat tápláló főiskolás, és ő mutatta be az ifjú Volodimirt a helyi komikus közösség több tagjának, köztük a Sefir testvéreknek, Borisznak és Szerhijnek – írja a Magyar Nemzet az amerikai Time magazin cikkére hivatkozva.
A testvérpár látott lehetőséget Zelenszkijben, és nem csupán a barátai lettek, de amolyan mentorként is segítettek éveken keresztül, sőt üzlettársak is lettek a Studio Kvartal 95 nevű produkciós cégben. Ennek ellenére Zelenszkij nem bizonyult túl hálásnak: Borisz Sefir, aki jelenleg Németországban él, arra panaszkodott, hogy elnökként Zelenszkij gyakorlatilag megszakította vele a kapcsolatot, már fel sem veszi neki a telefont. Borisz Sefir időközben a közös cégből is kiszállt.
A Dnyipropetrovszk megyéből származók jelentős részéhez hasonlóan a jelenlegi ukrán elnöknek is az orosz az anyanyelve. Mint maga is elmondta, az ukrán nyelvtudásán van mit csiszolni.
Ennek fényében különösen érthetetlen, hogy épp Zelenszkij volt az, aki szabályos hadjáratot folytatott az orosz nyelv és kultúra ellen Ukrajnában. Intézkedései természetesen nem csak az orosz ajkú kisebbséget sújtották, a kárpátaljai magyarok jogfosztásában is tevékenyen közreműködött.
Az 1978-ban született Zelenszkij értelmiségi családban nőtt fel, édesapja, Olekszandr Zelenszkij informatikaprofesszor volt, édesanyja, Rimma mérnök. A család néhány évig Mongóliában élt, ahol az apa a világ egyik legnagyobb rézbányájának automatizálásán dolgozott éveken keresztül. Szülei számos iskolán kívüli programra beíratták, a társastánctól és a matematika különóráktól a birkózáson át a zongoráig. Zelenszkij ennek ellenére a jogi karon kötött ki, egy rövidke szakmai gyakorlattól eltekintve azonban soha nem dolgozott a pályán.
Ha szeretne többet megtudni Volodimir Zelenszkij komikusi pályájáról, kattintson.