2025.07.03. 22:11
Ukrán külügyminiszter-helyettes: a Tisza Párt ukránbarát „önkéntes mozgalom”
Az ukrán külügyminisztérium magához rendelte Ukrajna magyarországi nagykövetét – közölte a Magyar Nemzet. Olekszandr Miscsenko, Ukrajna külügyminiszter-helyettese a Heiser Antal ukrajnai magyar nagykövettel folytatott megbeszélésen elszólta magát a Tisza Párttal kapcsolatosan.

A Magyar Péter vezette Tisza Párt képivselői az Európai Parlamentben Ukrajnát támogató pólóban
Forrás: Magyar Nemzet
Az ukrán fél számára nyilvánvaló, hogy a Magyarországon uralkodó politikai erők minden körülmények között megpróbálják belerángatni Ukrajnát a belpolitikai harcba
– idézte a lap Olekszandr Miscsenko, Ukrajna külügyminiszter-helyettesének a Heiser Antal ukrajnai magyar nagykövettel folytatott megbeszélésen elhangzott kijelentését.
Mivel Ukrajna soha nem engedte meg magának, hogy beavatkozzon bármely ország belügyeibe, és különösen nem a magyar ügyekbe, a magyar kormány ilyen kísérletei korábban is aggodalmat keltettek Kijevben.
– jelentette ki.
Azonban most ezek az ügyetlen módszerek, amelyekkel egy Ukrajnából érkező ellenség képét keltik, amely egész Európa és a civilizált világ valódi ellensége ellen harcol, egyszerűen szánalmasnak és sértőnek tűnnek, mindenekelőtt a magyar nép számára.
Az ukrán-párti Tisza Pártra utalva megjegyezte, hogy
„az elfogult politikusokkal ellentétben” a magyarok egy önkéntes mozgalom révén minden lehetséges módon segíti az ukrán népet „az orosz ellenség legyőzésében és abban, hogy megakadályozzák az orosz megszállók visszatérését Budapest utcáira.”
A teljes cikkért KATTINTSON!