Újabb blöff

2025.05.08. 12:02

Magyar Péter nagy leleplezése kudarcba fulladt

A Tisza Párt elnökének ígérete szerint csütörtök reggel robbantotta volna a politikai bombát, amelynek hatását már előre a 2006-os őszödi beszédéhez hasonlította. Ezzel szemben a Magyar Péter által közzétett hangfelvétel ismételten blöffnek bizonyult.

Magyar Péter napokig lebegtetett egy hangfelvételt, amit a Fidesz „őszödi beszédeként” emlegetett, végül azonban csak annyi derült ki belőle, hogy a honvédelmi miniszter végzi a munkáját, és háborús időszakban a hadsereg felkészítését sürgeti. Ez a kormányzati álláspont 2022 óta ismert és nyíltan vállalt. A „nagy leleplezés” így blöffnek bizonyult – írja a Magyar Nemzet.

Magyar Péter, hangfelvétel, őszödi beszéd
Magyar Péter politikai bombát ígért, ennek ellenére egy újabb blöffel állt elő
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

Deák Dániel politikai elemző gyorselemzésében úgy fogalmazott: „Magyar Péter nagy leleplezése valójában csak egy nagy blöff volt.” A miniszter ugyanis nem titkokat árult el, hanem a nyilvánosan is hangoztatott véleményét ismételte meg: a honvédségnek szakítania kell a „békementalitással”, és ütőképes, harcképes erőt kell felépítenie.

A 2022 óta ismert kormányzati stratégiát csomagolta újra Magyar Péter

A háborús helyzetekre való felkészülés nem új gondolat. Már 2022-ben, közvetlenül az orosz–ukrán háború kitörése után Orbán Viktor is hangsúlyozta a haderőfejlesztés fontosságát. A kormány már 2016 körül döntött az átfogó modernizációról, amelynek nyomán a magyar hadsereg technikailag és szerkezetileg is megújul.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf csütörtök reggel a Kossuth rádióban megerősítette: „A katonák az alapmesterségüket, a fegyverhasználatot és az azzal kapcsolatos csapatmozgást fogják intenzívebben gyakorolni.” Ennek része, hogy a jövőben több egyenruhás jelenik majd meg az utakon, és a légierő is gyakrabban lesz hallható.

Magyar próbálkozása gyenge politikai húzásnak bizonyult. A Magyar Nemzet cikke a további részletekkel IDE kattintva olvasható.

Hatalmas öngólt rúgott a Tisza Párt politikusa

„Menekül a kormány az országból, mert Magyar Péter kiderítette, ütőképes, harcképes haderőt építenek Orbánék!” – ez a felirat szerepel azon a mémen, amelyet ugyan csak nemrég posztoltak, ám máris iszonyú népszerűségnek örvend a közösségi médiában, szúrta ki a Magyar Nemzet.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter közösségi oldalán reagált a Tisza Párt elnöke által közzétett hangfelvételre. 

Én egy Magyarország fegyveres védelmére kész és alkalmas hadsereget építek! Mert a békéhez erő kell

– fogalmazott. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában