Megbeszélés

2025.02.03. 07:14

Szijjártó Péter: Magyarország nagyban hozzájárul a NATO védelmi kapacitásainak fejlesztéséhez

Magyarország lojális, megbízható szövetségesként nagyban hozzájárul a NATO védelmi kapacitásainak fejlesztéséhez, amire nagy szükség van a jelenlegi új világpolitikai korszakban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

Szijjártó Péter a kirgiz vízügyért, mezőgazdaságért és feldolgozóiparért felelős miniszterrel tárgyalt

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Mark Rutte NATO-főtitkárral folytatott munkareggelit követően, hogy teljesen új világpolitikai időszak kezdődött, teljesen új világpolitikai realitás jött létre, amelyben fontos visszatérni az észak-atlanti szövetség eredeti célkitűzéseihez, ahhoz, hogy a katonai szervezet lehetőleg a világ legerősebb védelmi szövetsége legyen.

„Ennek a védelmi szövetségnek a védelmi képességeit kell erősíteni. Magyarország pedig – mint lojális, megbízható szövetséges – nagymértékben járul hozzá a NATO védelmi kapacitásainak fejlesztéséhez” – szögezte le.

Ennek kapcsán pedig emlékeztetett arra, hogy az idei már a harmadik év lesz zsinórban, amikor hazánk a bruttó hazai terméke (GDP) több mint két százalékát védelmi célokra fordítja.

„És látni kell, hogy ez nem teljesen természetes, hiszen még mindig van nyolc olyan tagország – vagyis a szövetségesek egynegyede –, amely nem tudta elérni ezt a kétszázalékos szintet” – mutatott rá.

Szijjártó Péter kifejtette, hogy Magyarország éllovas a NATO-ban abban, hogy a védelmi büdzséje csaknem felét fejlesztésekre költi, és ezzel az aránnyal jelenleg a második helyen áll Lengyelország mögött.

Ezután arra is kitért, hogy jövő héten éri el a teljes műveleti képességét az a Magyarországon települő többnemzeti hadosztály-parancsnokság, amelynek célja a NATO keleti szárnyának megerősítése.

Továbbá aláhúzta, hogy már meghaladja az ezret a szövetség műveleteiben részt vevő magyar katonák száma világszerte. Majd bejelentette, hogy a korábbi sikeres szerepvállalásokra építve a kormány igent mondott arra a felkérésre is, amely arra vonatkozik, hogy a magyar légierő idén is vegyen részt a NATO balti légtérrendészeti feladatainak ellátásában.

„Így nagyjából 80-90 katonával, két vadászgéppel és két tartalék géppel a magyar légierő négy hónapra ismét kitelepül Litvániába, ahol is a balti légtérvédelmi feladatokban veszünk részt a nyári hónapoktól egészen ősz végéig” – tudatta.

Magyarország tehát egy megbízható szövetséges, egy olyan szövetséges, amely nagymértékben járul hozzá a NATO védelmi kapacitásainak fejlesztéséhez, hiszen ebben az új világpolitikai időszakban a NATO-nak erős védelmi szövetségként kell működnie

 – összegzett a miniszter.

Korábban írtuk

Egy új korszak köszöntött be a geopolitikában

Akárhogy is próbálják tagadni vagy minimalizálni annak jelentőségét, mégis arról van szó, hogy egy új korszak köszöntött be a geopolitikában. Erről írt Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán megjelentett bejegyzésében leszögezte: 

Talán senki nem gondolta volna, hogy a 21. század újra háborút hoz Európába.

Most ebben az új valóságban élünk, és ez indokolttá teszi, hogy megerősítsük az elkötelezettségünket Európa biztonsága iránt

– tette hozzá a tárcavezető.

„Magyarország azon NATO-szövetségesek közé tartozik, amelyek 2 százalék között költenek védelemre, folyamatosan fejlesztjük a hadiiparunkat és több mint ezer katonával járulunk hozza a NATO műveleteinek sikeréhez” – összegezte a miniszter.

Indulás Brüsszelbe!

– zárta gondolatait Szijjártó Péter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában