Külpolitika

2024.09.25. 06:35

Szijjártó Péter: nonszensz, hogy a világ vezető nagyhatalmai nem tárgyalnak egymással (videó)

Szijjártó Péter a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20-csoport külügyminiszteri találkozóján arról számolt be, hogy az emberiség ma a veszélyek korában él, nem túlzás, hogy a globális biztonsági helyzet a második világháború lezárulta óta nem volt ilyen rossz formában, mint most.

MW

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

Nonszensz, hogy a világ vezető nagyhatalmai nem tárgyalnak egymással, hiszen a diplomáciának éppen arról kellene szólnia, hogy a szembenálló felek is megvitathassák a fontos kérdéseket – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20-csoport külügyminiszteri találkozóján arról számolt be, hogy az emberiség ma a veszélyek korában él, nem túlzás, hogy a globális biztonsági helyzet a második világháború lezárulta óta nem volt ilyen rossz formában, mint most.

Szavai szerint a jelenlegi folyamatok a hidegháború időszakára emlékeztetnek, amikor a világ blokkokra volt osztva, márpedig Magyarország ezen erősen rajtavesztett, ezért érdekében állna ennek elkerülése.

Nonszensznek nevezte, hogy a nagyhatalmak nem beszélnek egymással, és úgy vélekedett, hogy nem kellene ezt tenniük a világ többi részével.

„Ahogyan nonszensz, hogy ha valaki a béke mellett érvel, vagy a diplomáciai megoldások, a diplomáciai csatornák nyitva tartása mellett érvel, akkor azt azonnal megbélyegzik és súlyos vádakkal illetik” – húzta alá.

„Nonszensz, hogy a diplomácia is valamiféle új definíciót kap, mivel egyesek ez alatt már azt értik, hogy kizárólag azokkal beszélünk, akikkel mindenben egyetértünk” – mondta. Majd hozzátette, hogy ez nem teljesítmény, a diplomáciának pedig arról kellene szólnia, hogy mindenki tárgyalni tudjon mindenkivel.

„Nonszensz, hogy a béke egyfajta szitokszóvá vált, s aki a béke mellett érvel, azt azonnal megtámadják, pénzügyileg, jogilag, poltitikailag, sőt időnként fizikailag” – fogalmazott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy hazánk kiáll a tisztességes, kölcsönös tiszteleten alapuló nemzetközi együttműködés mellett, kiáll egy olyan nemzetközi rend mellett, amelyben senki nem oktat ki másokat.

Aláhúzta: az egész világ sokat profitálhatna abból, ha a következő időszakot a konnektivitás határozná meg. Erre példaként Magyarországot hozta fel, amely a pragmatikus gazdaság- és külpolitikája nyomán mára fontos találkozási pontjává vált a keleti és a nyugati vállalatoknak, különösen az autóiparban. Kifejtette, hogy hazánkban mindhárom német prémium autómárka gyárral van jelen, illetve a világ tíz legnagyobb keleti elektromosakkumulátor-gyártója közül öt is a letelepedésről döntött.

„Ez mutatja, hogy nonszensz a keleti és a nyugati gazdaság szétválasztására törekedni” – jelentette ki.

A miniszter kiemelte, hogy a magyar kormány ellenez és károsnak tart minden olyan intézkedést, amely további polarizációhoz, a világkereskedelem szabadságának további korlátozásához vezet.

„Ha el tudjuk kerülni a további polarizációval járó döntéseket, akkor az egész világ sokat profitálhat az új multipoláris világrendből” – vélekedett.

Ezért mi, magyarok számítunk a G20-országok nyitottságára és bölcsességére, amelynek segítségével a konnektivitás korszakába léphetünk a hidegháborús érához való visszatérés helyett 

– összegzett.

Meg kell előzni egy regionális háború kialakulását a Közel-Keleten

Minden egyes szereplőnek józan viselkedést kell tanúsítania és meg kell akadályozni, hogy egy fegyveres konfliktus regionális háborúvá terebélyesedjen a Közel-Keleten, hiszen az az egész világ biztonságát alááshatná - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a libanoni és a palesztin kollégájával folytatott egyeztetést követően rámutatott, hogy immár közel egy éve tragikus konfliktus zajlik a Közel–Keleten, azóta, hogy a Hamász október 7-én megtámadta Izraelt egy „elfogadhatatlan, ördögi terrortámadás keretében”.

Leszögezte, hogy Magyarország álláspontja egyértelmű, a kormány fontosnak tartja, hogy soha többet senki ellen ne lehessen elkövetni ilyen terrortámadást, követeli a túszok feltétel nélküli hazaengedését, illetve lényegesnek tekinti a civil áldozatok minimalizálását és az eszkaláció elkerülését.

„És úgy látom, hogy most már ezen a negyedik ponton vannak a legnagyobb nehézségek, mert korábban is világos volt, hogy ha ez a fegyveres konfliktus átterjed még egy országra, akkor nagyon nehéz lesz elérni azt, hogy az adott még egy ország határainál aztán megálljon” – figyelmeztetett.

„Ezért különös aggodalommal figyeljük azt, hogy Libanon egyre inkább csúszik bele a konfliktusba, mert ha Libanon belecsúszik (…), akkor ez a konfliktus nagyon nehezen lesz megállítható Libanon határainál” – tette hozzá.

Burundi is csatlakozott a Genfi Konszenzushoz

„A Genfi Konszenzus hagyományos családmodell védelméről szóló nemzetközi összefogás alapja, hiszen vannak ügyek, amelyekben nincsen kompromisszum: az apa férfi, az anya nő, a család apából, anyából és gyerekekből áll” – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

„És ha ez a fegyveres konfliktus regionális háborúvá alakul, akkor ismerve a régió helyzetét, stabilitását, ismerve a világpolitikában játszott szerepét az ott található államoknak, sajnos azzal a veszéllyel nézünk szembe, hogy Ukrajna mellett egy újabb válsággóc pillanatok alatt a teljes globális biztonságot áshatja alá” – folytatta.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy hazánk ezért továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy a térségben minden szereplőnek józan, felelősségteljes viselkedést kell tanúsítania, s meg kell előzni azt, hogy ez a fegyveres konfliktus regionális háborúvá terebélyesedjen, meg kell akadályozni az eszkalációt.

Valamint aláhúzta, hogy a libanoni emberek nem tehetnek arról, hogy mi zajlik a Közel-Keleten, ahogy arról sem, hogy a Hezbollah rakétákkal lövi Izraelt.

Ezért azon reményét fejezte ki, hogy az ártatlan embereknek, családoknak, gyerekeknek nem kell majd szenvedniük a terrorszervezetek brutális tevékenysége miatt.

„Ráadásul a libanoni keresztény közösséggel nekünk van egy kifejezetten szoros kapcsolatunk is, s nem szeretnénk, ha a libanoni keresztény közösségnek most újabb nehézséggel kellene szembetalálkoznia” – közölte.

„Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a libanoni keresztény közösség vezetőivel, küldtünk is már nekik segítséget annak érdekében, hogy a szükséges egészségügyi ellátást a keresztény közösség bajba került tagjai számára biztosítani tudják” – fűzte hozzá.

Szijjártó Péter az orosz külügyminiszterrel tárgyal New Yorkban

„Szergej Lavrovval természetesen beszélni fogunk a biztonsági helyzetről. Magyarország álláspontjával az oroszok tisztában vannak természetesen. Mi mielőbb békét szeretnénk, mert minél előbb lesz béke, annál kevesebb ember hal meg Ukrajnában”

– szögezte le.

Majd kifejtette, hogy az utóbbi két nap is arról győzte meg, hogy az Európai Unió „lekezelő és kioktató” stílusa erőteljesen kisebbségbe szorította a közösség tagállamait az ENSZ-ben.

Egyszerűen a világ többi részéből érkezett országok döntő többségének elege van abból, hogy egy Európában zajló háború árát fizetik akár a növekedő energiaárak, az élelmiszerbiztonsági visszalépések vagy épp az infláció képében, és azt látják, hogy maga Európa is tovább tüzeli ezt a konfliktust, ahelyett, hogy annak a végét próbálná meg elérni

– tette hozzá.

Szijjártó Péter a kétoldalú kérdések kapcsán hangsúlyozta, hogy hazánk biztonságos energiaellátásához feltétlenül szükség van a korrekt, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre Oroszországgal.

Üdvözölte, hogy sikerült megoldani az Ukrajna által „villámcsapásszerűen” bevezetett korlátozások és szankciók nyomán kialakult nehéz helyzetet a kőolajszállítások terén. „Ehhez kellett az orosz szállítók rugalmassága, amit megkaptunk” – mondta.

Illetve kitért arra is, hogy Magyarország földgázellátása is teljes biztonságban van, tekintve, hogy a Déli Áramlat vezeték kapacitásai és megbízhatósága miatt hazánkat nem érinti, hogy Ukrajna adott esetben elvágja-e az orosz tranzitot az idei év végével.

„Néhány országnak Európa középső felén ez egy súlyos kérdés, minket szerencsére nem érint” – húzta alá.

Szijjártó Péter: nem az a kérdés, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem hogy hogyan lehet békét teremteni

Csaknem ezer nap után a kérdés többé nem az, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem hogy hogyan lehet békét teremteni, ezért Magyarország kész minden békepárti kezdeményezés támogatására, hogy véget lehessen vetni az emberek szenvedésének Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint kedd este New Yorkban.

A minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ukrajnai háborúval foglalkozó ülésén kiemelte, hogy Magyarország a konfliktus szomszédságában közvetlenül szembesül annak negatív következményeivel, és hazánknak az elmúlt két és fél évben annak ellenére is fizetnie kellett ennek az árát, hogy semmilyen felelőssége nincs a harcok kirobbanásában.

Csaknem ezer nap után a kérdés többé nem az, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem hogy hogyan lehet békét teremteni, vagy még pontosabban az, hogy mi a leggyorsabb út a békéhez

– mondta.

„Mert úgy gondoljuk, hogy a lehető leghamarabb békét kell teremteni. Ugyanis minél később lesz béke, annál több ember hal meg, annál több család fog szenvedni, annál több ember kényszerül menekülésre és annál nagyobb lesz a pusztítás” – figyelmeztetett felszólalásában. „És mi, magyarok a szomszédságban nem akarunk további pusztítást, nem akarunk további szenvedést, és nem akarjuk, hogy több ember meghaljon, különös tekintettel arra, hogy jelentős magyar közösség él Ukrajnában” – folytatta.

Ha őszinték vagyunk magunkhoz, és nem csak kommunikációs paneleket használunk, akkor szerintem nyilvánvaló, hogy amit eddig tettek, az egyáltalán nem működött

– vélekedett. Majd közölte, hogy 

a fegyverszállítások nem hozták közelebb a háború lezárását, a fegyverek számának növelése mindkét oldalon csupán még több áldozathoz és a harcok meghosszabbításához vezetett.

Szijjártó Péter ezután rendkívüli aggodalmát fejezte ki az egyre fokozódó eszkalációs kockázatok miatt, külön kitérve az atomfegyverek használatára vonatkozó korábbi nyílt hivatkozásokra.

Mi, magyarok a tűzszünet és a béketárgyalás megkezdése mellett érvelünk. Mi, magyarok úgy hisszük, hogy ez a leggyorsabb út a békéhez

– fogalmazott.

„Az eddig történtek bizonyítják, hogy nincsen megoldás a harctéren, ott csak halottak és pusztítás van” – fűzte hozzá.

A miniszter végül hangsúlyozta, hogy Magyarország a globális békepárti többséghez tartozik, és készen áll minden olyan kezdeményezésben részt venni, amely előmozdítja a béke ügyét.

„És reméljük, hogy az ENSZ közgyűlési hete közelebb visz minket a háború lezárásához, a békéhez, s az emberek szenvedésének végéhez a szomszédságunkban” – összegzett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában