Jól fizető pozíciókat töltött be

2024.09.12. 16:45

Súlyos milliókat tett zsebre Magyar Péter az általa szapult közlekedési vállalatoknál

A Tisza Párt elnöke két állami vállalat igazgatósági tagjaként összesen csaknem 13 millió forintot vett fel.

MW

Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke

Forrás: 24 óra

Fotó: Flajsz Peter

Újabban vehemensen kritizálja a hazai tömegközlekedés állapotát Magyar Péter, holott a közelmúltban még jól fizető pozíciókat töltött be a szakterületen működő két állami vállalatnál. A Magyar Nemzet információi szerint a Tisza Párt elnöke a Volánbusz, valamint a Magyar Közút Zrt. igazgatósági tagjaként összesen 12 831 313 forint jövedelemre tett szert. 

Amikor politikusként színre lépett, 2024 tavaszán bejelentette, hogy lemond a Volánbusznál betöltött pozíciójáról, ugyanakkor a nyilvánosan elérhető cégiratok szerint 2023. december 1-jén már nem volt igazgatósági tag, tehát előbb elbocsátották, mint ahogyan „lemondott”.

Magyar Péter 2022 augusztusában ült be a Magyar Közút Zrt. igazgatóságába, ahol havi 1,33 millió forintos fizetést kapott. Érdekes módon a magyar közlekedés állapotát ebben az időszakban – vagyis amikor ő is felelős volt érte – nem kritizálta nyilvánosan.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában