Árvízinfó

2024.09.21. 07:18

Orbán Viktor: még öt nehéz napunk van hátra az árvízi védekezésből (videó)

A védekezés tetőpontja Baján hétfőn lesz az előrejelzések szerint.

MW

Orbán Viktor miniszterelnök az árvíz elleni védekezésről tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2024. szeptember 21-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

– Vannak reményeink, hogy korábban levonul az ár a Dunán, de még öt nehéz napot kell átvészelnünk – fogalmazott Orbán Viktor az árvíz elleni védekezést irányító operatív törzs ülése után, írja a Magyar Nemzet. A miniszterelnök az árvízi védekezésről elmondta, hogy a védekezés 755 kilométeren zajlott, az első győzelmet pedig már elérték, mert a Szigetközben egy métert apadt a víz.

Ma Vácon a legmagasabb a vízállás, és ez hamarosan megérkezik Budapestre

– tette hozzá a kormányfő. Jelezte, hogy több helyen elmaradt az árvíz a 2013-as rekordtól, a fővárosban várhatóan 59 centivel lesz alacsonyabb a vízállás, vagyis pontos volt a vízügy előrejelzése.

KARÁCSONY Gergely; SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf; ORBÁN Viktor; LÁNG István
Orbán Viktor miniszterelnök (b), Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (b3) és Karácsony Gergely főpolgármester (b2) hallgatja Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatójának (j2) beszámolóját az árvízvédelmi operatív törzs ülésén a Belügyminisztériumban, a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban 2024. szeptember 21-én
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher / Forrás: MTI

Kiemelte, hogy a rakpart felszabadulása a jövő hét elejére várható, egy-két nappal korábban, mint eddig tervezték. A védekezésben részt vevők száma is változott, a vízügytől további 170 főt mozgósítottak, kilencszáz katonára van most szükség, és sokan a vízzel együtt délre vonultak.

Az árvízi védekezésben a korábbi 6149 fővel szemben pénteken már csak 5344-en vettek részt a hivatalos állományból, és úgy látják, hogy ma már 159 fővel kevesebb emberre lesz szükség a gátakon. A polgárőrök száma 317-ről 574-re nőtt, önkéntes 2753 volt, ma 1286-an dolgoznak.

A homokzsákokat már megtöltötték és nagy részüket ki is helyezték, most már inkább a megfigyelőszolgálat és járőrözés a feladat.

A kiemelt védelmi önkormányzati helyszínek számát meg kellett növelni, de ez nem jelenti, hogy az adott önkormányzati helyek veszélyben lennének, csak nagyobb figyelmet igényelnek – hangsúlyozta Orbán Viktor. További homokzsákokat halmoztak föl, így péntekhez képest mintegy 30 ezerrel több, összesen 1 893 100 homokzsák van.

A miniszterelnök kiemelte Pilismarótot, ahol megcsúszott a töltés, és 16 órás küzdelemben, búvárokkal sikerült megtartani a töltést. Vácnál a szennyvízaknák feltörtek, de szerencsére nem lett belőle baj, a szakemberek „megfogták”. – Vannak új kiemelt helyszínek, ilyen Ercsi, ahol a készültség százszázalékos, 1400 homokzsákkal, de már Kisapostagra, Dunaföldvárra és Paksra is figyelünk homokzsákokkal – közölte a kormányfő.

Mindenkit arra kért a miniszterelnök, hogy ha nem muszáj, ne menjen ki a Duna-partra megnézni a tetőzést, mert azzal a védekezést hátráltathatják. Jelezte, hogy délután már a Budapest alatti területekre koncentrálhatják a figyelmüket. Leszögezte: a figyelemnek nem szabad lankadnia.

Újságírói kérdésre arról is beszámolt, hogy jó állapotban van a budapesti védekezés, a fővárosi és az állami munka összehangoltan működik. Orbán Viktor úgy látja, hogy a főváros és az állam védelmi rendszere együttesen képes megvédeni Budapestet.

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy az Európai Unió támogatást helyezett kilátásba az árvíz sújtotta közép-európai államoknak, azt mondta: a bajban csak magunkra számíthatunk. – Hogy egy Ursula nevű asszony valahonnan az Európai Unióból majd valamikor küld valami pénzt, az olyan, mint a kutya vacsorája – mondta, és emlékeztetett: a határvédelemre is elköltöttünk sok pénzt, nem kaptunk semmit. Úgy látja, hogy most elsődleges az áradás megfékezése és a védekezés, és majd utána lehet azzal foglalkozni, hogy milyen uniós támogatásra számíthatunk.

Ebben a helyzetben azt tekinti győzelemnek a kormányfő, ha az árhullám után a veszélyes szakaszon is túljutunk, és ha a lassú apadás azt mutatja, már nem lehet baj, akkor megnyugodhatunk. Elmondta azt is, hogy a környező országokhoz képest valamivel előnyösebb helyzetben vagyunk, hiszen néhány nappal több időnk van felkészülni a védekezésre.

– A rosszízű vitákat védekezés idején nem javaslom – fogalmazott Orbán Viktor azokkal a bírálatokkal kapcsolatban, amelyeket Magyar Péter fogalmazott meg az állami árvízvédelemmel kapcsolatban. Az árvízvédelem költségeiről a miniszterelnök azt a tájékoztatást adta, hogy 2013-ban 19,6 milliárd forint volt a védekezés költsége, most jóval ezalatt vagyunk.

A vízügy előrejelzései szerint a védekezés tetőpontja Baján hétfőn lesz

– mutatott rá a kormányfő. Az árvíz után az állami védművek visszabontása lesz a következő feladat, amiben a lakosság, az önkéntesek segítségét kérik.

A rendőrségi drónokokat is be tudják vetni a védekezésben, továbbá a lovasrendőröket is kivezényelték, így a nehezebben megközelíthető helyeket is be tudják járni – számolt be Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Jelezte, hogy a helikopterek is rendelkezésre állnak. Ismertette, hogy a rendőrök a helyszínek biztosításában és a vagyon megóvásában is tudnak segíteni.

A rendőrségnek 14 hajója áll készenlétben, emellett be tudják vetni a helikoptereket is, továbbá hat erősített teherautó és két Unimog terepjáró képességű jármű is rendelkezésre áll a védekezéshez. Rétvári Bence közölte: a rendőrség munkatársai nemcsak a gátakon tudnak segítséget nyújtani, hanem lezárásokban, biztosításban, valamint vagyonmegóvásban is részt vesznek. Jelezte továbbá, hogy a rendőrtanulók és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tisztjelöltjei is készen állnak a segítségnyújtásra.

LÁNG István; RÉTVÁRI Bence; VITÁLYOS Eszter
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (k), Vitályos Eszter kormányszóvivő (b) és Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója (j) az árvíz elleni védekezésről tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2024. szeptember 21-én
Fotó: Koszticsák Szilárd / Forrás: MTI

Sajnálatos módon folyamatosan nőtt a halálos áldozatok száma Európában az áradások miatt, Magyarországon szerencsére nem követelt emberéletet az árvíz – idézte fel az államtitkár, majd megköszönte a szakemberek munkáját.

Külön felhívták a figyelmet a katasztrófaturizmus veszélyeire, hiszen a közlekedési útvonalak az állami védvonalakon felvonulási útként szolgálnak, ahol a bámészkodók akadályozzák a forgalmat. Másrészt a védvonalak taposása szivárgásokat idézhet elő. Az is előfordulhat, hogy mivel az árvízvédelmi vonalak egy része természetes területen fekszik, a nézelődök megijesztik az állatokat.

A tájékoztatót itt tudja megtekinteni:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában