Árvízinfó

2024.09.23. 07:19

Orbán Viktor: másfél-két nap, és az ország fellélegezhet (videó)

Az árvízi védekezés vége felé járunk, minden esélyünk megvan arra, hogy a lehető legoptimistábban tekintsünk a hátralévő egy-két nap elé - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az árvízvédelmi operatív törzs hétfő reggeli ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

MW

Orbán Viktor miniszterelnök az árvíz elleni védekezésről tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2024. szeptember 22-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

– Már a vége fele járunk – fogalmazott Orbán Viktor a hétfő reggeli Árvízinfón. A miniszterelnök elmondta, hogy Baján délben tetőzik az árhullám, az apadás pedig gyorsabb ütemben zajlik a felső szakaszon, mint azt várták.

A tájékoztatót itt nézeti meg:

– Budapesten már 74 centis apadásnál tartunk – tette hozzá. A kormányfő jelezte, hogy a harmadfokú készültségi szint szakasza 223 kilométerre csökkent. Szerinte minden ok megvan arra, hogy a legoptimistábban tekintsenek a következő napok elé.

– Vannak dolgok, amiknek jó, ha vége van, az árvíz is ilyen – jegyezte meg Orbán Viktor.

A kormányfő beszélt arról is, hogy szombaton 755 km hosszúságban, tegnap már csak 706 km-en kellett védekezni, és a harmadfokú készültségi szakasz is csökkent.

Minden azt mutatja, kifelé jövünk a bajból. Nem szűnt meg, de enyhült a nyomás, ami látható a védekezésben részt vevő személyek számában, 560-al kevesebben dolgoznak, az önkéntesek száma is csökkent

– közölte a miniszterelnök.

Mint mondta, a legtöbb település rendben van, Pilismaróton 3300 méteren védekezünk.

– Kismaroson 600 méteres védmű rendben van, Budapest, Margitsziget rendben, Kisapostagon is apadás van, Madocsa, Paks rendben, Bátánál egy bekötőúton átbukott a víz, de az ingatlanokat védjük. Baján 2700 méteres védvonal van, 100 százalékos a készültség, külön köszönet az önkénteseknek. Dunaújvárosban van egy fáradt olaj elfolyás, de kézben tartjuk, míg Csepelen egy illegális hulladéklerakó került bajba, de itt is tartjuk a falakat. A tulajdonos jelenleg börtönben van, de eljárás alá fogjuk vonni – közölte.

Orbán Viktor hangsúlyozta, még másfél-két nap, és fellélegezhet az ország.

A kormányfő az árvízi védekezés kapcsán újságírói kérdésre elmondta, hogy az eredmény minősít, ugyanis a Dunát sikerült a medrében tartani. Jelezte, hogy a Lajtán az ideiglenes víztározót megnyitva ki tudták védeni a nehézségeket.

Ha baj van, a magyarok meg tudják védeni a településeiket. Csak a legjobbakat mondhatom a védekezésben résztvevők együttműködéséről

– tette hozzá. Egy másik kérdésre a miniszterelnök közölte, hogy nem lesz baj a közegészségügyi helyzet kapcsán sem. 

ORBÁN Viktor
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) az árvízvédelmi operatív törzs ülésén a Belügyminisztériumban, a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban 2024. szeptember 23-án
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán / Forrás: MTI

Az árvízi költségekről a kormányfő azt mondta, a 2013-as védekezés 19,6 milliárd volt, a vízügyi ágazatra 18 milliárd forint jutott, idén ennek ötmilliárdból meg kell állnia.

A csepeli illegális hulladéklerakóról azt mondta, a dolog gyökeréig kell leásni, kérdés, miért vannak illegális szemétlerakók. – A rendszer bonyolult, mert a terület tulajdonosának kell most elvinni a szemetet, ami nem történik meg. Ezért az államnak kellene ezt megtenni, és benyújtani a számlát – vélekedett.

– A fecsegés nem kenyerem, a vitáknak van egy állandó helye, ez a parlament. Az azon kívüli vitáknak megvan a maga helye és ideje, de az nem most van – reagált arra a felvetésre, hogy vitázna-e Magyar Péterrel. 

Orbán Viktor újságírói kérdésre elmondta, hogy megnyerték az árvízi csatát és nincs oka, hogy bárkivel szemben kritikát fogalmazzon meg a miniszterei közül. Ahogy fogalmazott, Magyarország jelenleg 1-0-ra vezet a dunai árvíz ellenében, de a meccsnek még nincs vége, a 90. perc után is történhetnek meglepetések.

Ezzel együtt a miniszterelnök előrevetítette, hogy amikor lement az árvíz, tartanak majd egy értékelő megbeszélést, hogy mire kell figyelni legközelebb és hol szükséges állandó védművet építeni, illetve a legvégén lesz egy ünneplés is azoknak, akik részt vettek a védekezésben.

Nem okozott maradandó kárt az árvíz 

Rétvári Bence arról beszélt, hogy 95 szivattyú még dolgozik a védelmi területeken, több útszakasz még le van zárva. Kisoroszi továbbra is le van zárva, legutóbb egy hatéves kislányt kellett kihozni a szigetről.

Az államtitkár elmondta, az ivóvízellátás ellenőrzése fokozott,

Dunabogdánynál lajtos kocsikból adják a vizet.

Az önkormányzatok kaptak egy iránymutatást a homokzsákok kezeléséről, valamint az egészségügyi teendőkről.

A politikus tájékoztatást adott a nemzetközi helyzetről, az ausztriai, a cseh, a lengyelországi, valamint az olaszországi árvízi veszteségekről, evakuálásokról, fosztogatásokról, leállt tömegközlekedésről, az ilyen mértékű katasztrófa Magyarországot elkerülte.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója elmondta, hogy kedd után szűnik majd meg a harmadfokú készültség, majd újságírói kérdésre jelezte, hogy az árvíz nem okozott maradandó kárt sehol sem az infrastruktúrában.

Vitályos Eszter kormányszóvivő a tájékoztató végén arról számolt be, hogy a Dunakanyarban hatalmas társadalmi összefogásnak köszönhető, hogy több települést sikerült megvédeni az ártól, és a 11-es főutat is ennek köszönhetően sikerült megmenteni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában