Bejrút

2024.09.29. 22:34

Megtalálták Haszan Naszrallah sejk holttestét a romok között

Megtalálták a romok között a libanoni síita Hezbollah szervezet vezetőjének, Haszan Naszrallah sejknek a holttestét Bejrútban, ahol Izrael intézett légicsapást a szervezet katonai parancsnoksága ellen - közölték biztonsági források. A Hezbollah vasárnap megerősítette, hogy az izraeli támadásokban meghalt Naszrallah egyik helyettese, Ali Karaki is.

MW

A Hezbollah libanoni síita mozgalom néhai vezetője, Haszan Naszralláh sejk elleni merénylet helyszíne Bejrút Dahíja nevú déli negyedében 2024. szeptember 29-én, miután megtalálták a sejk holttestét a Hezbollah főhadiszállásaként használt, lakóházak alatt létesített katonai bunker romjai között

Forrás: MTI/AP/

Fotó: Haszan Ammar

Naszrallah holttestét a bejrúti Dahíja negyedben, a Hezbollah főhadiszállásaként használta katonai bunker romjai között találták meg két nappal azután, hogy az izraeli hadsereg légicsapást intézett a lakóházak alatti katonai parancsnokságra.

A beszámolók szerint a holttestet épségben emelték ki, nem voltak rajta látható sebek a támadás nyomán, így halálának oka a vizsgálatok szerint a robbanás erejéből származó súlyos trauma volt.

Karakit illetően a Hezbollah azt közölte, hogy a parancsnok másokkal együtt „mártírhalált halt a cionista bűnözői behatolás során" Bejrútban.

A libanoni síita szervezetet támogató Iránból érkezett jelentések szerint egyelőre azért késik a válasz a Hezbollah vezetőjének likvidálására, mert Teherán elsődleges prioritása jelenleg a Hezbollah újjáépítése, így Naszrallah utódjának megtalálása, új parancsnokok hálózatának felépítése, és számukra a biztonságos kommunikációs rendszer kialakítása.

Az izraeli hadsereg a hétvégén közzétette azokat a képeket, melyek azt mutatják, ahogy a légierő 69. századának F-15-ös vadászgépei pénteken felszállnak a Hacerimben található légibázisról, hogy végrehajtsák a Naszrallah elleni légicsapásokat.

A légitámadásban több mint egy tucat, amerikai gyártmányú precíziós irányítórendszerrel felszerelt, egytonnás bunkertörő bombát vetettek be a Hezbollah vezérének tartózkodási helyén.

 Az egykori főhadiszállás helyét jelenleg egy hatalmas kráter jelzi.

Noha a jelentős válasz késik, 

vasárnap is folytatódtak a libanoni rakétatámadások Észak-Izrael ellen, 

és ezért a polgári védelem felszólította számos ottani település lakóit, hogy maradjanak óvóhelyeik közelében és kerüljék a gyülekezést.

Libanoni közlések szerint az izraeli légierő vasárnap tovább támadta a Hezbollah fellegvárának számító Dahija negyedet Bejrútban, valamint Libanon-szerte csapásokat intézett a szervezet célpontjai ellen: Izraelt célzó hordozórakétákat, fegyverraktárakat és katonai épületeket lőttek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában