Jogszabályok

2024.09.08. 12:53

Nem jártak volna „VIP” egészségügyi ellátások Magyarnak és családtagjainak

Újabb információk birtokába jutott a Magyar Nemzet Magyar Péter és családtagjai „VIP” kórházi ellátása ügyében.

MW

Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője

Forrás: MW

Fotó: Polyák Attila

A vonatkozó jogszabályok egyértelműek, hiszen főszabályként kizárólag úgynevezett védett személyek vehetik igénybe az Észak-pesti Centrum Kórház – Honvédkórház (a továbbiakban: ÉPC-HK) szolgáltatásait. Magyar Péter pedig soha nem minősült ilyennek, miként felmenői sem. Így pedig kérdéses, hogy

a politikus milyen alapon igényelhette magának és rokonainak az úgynevezett speciális rendeltetésű centrum által nyújtott ellátásokat

– hívja fel a figyelmet a lap, rámutatva:

a politikus pálfordulását követően éppen másokat vádolt „VIP-ellátásokkal”.

Ugyanis ebben a tekintetben védett személynek egy 1996-os és egy 2015-ös kormányrendelet alapján a következők minősülnek: a miniszterek, a miniszterelnök politikai igazgatója, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, államtitkár, közigazgatási államtitkár. Mellettük pedig különböző honvédelmi és rendvédelmi vezetők, valamint azok számítanak jogosult személyeknek, akinek „az egészségügyért felelős miniszter vagy az általa kijelölt személy kivételes méltánylást érdemlő esetekben (így különösen közegészségügyi, nemzetbiztonsági, honvédelmi vagy rendvédelmi érdekből) az igénybevételt engedélyezte.”

Magyar Péter rokonai nyilvánvalóan csak az utóbbi körbe tartozhatnának, de a politikus eddig nem mutatott fel olyan érvet, azaz államérdeket, amely az általa egyébként kritizált ellátások igénybevételét indokolttá tett volna 

– hangsúlyozza a Magyar Nemzet cikke.

A gyakorlatban Magyarnak számtalan alkalommal külön kellett kérnie parancsnoki engedélyt, hiszen a budai hegyek alapvetően nem tartoznak az Angyalföldön található Honvédkórház ellátási körébe.

A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában