Nincs megállás

2024.09.20. 11:58

Magyar Péter folytatta az árvízvédelemmel kapcsolatos hergelést

A Tisza Párt elnöke ezúttal hazugsággal vádolta a kormányt, de később ezt a kijelentést törölte a saját Facebook-bejegyzéséből.

MW

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

Önmagát is felülbírálta Magyar Péter, aki egy péntek reggeli Facebook-posztjában az árvízvédelemben részt vevő önkéntesek száma kapcsán előbb azt írta, hogy

„megint hazudik a kormány”, majd többszöri módosítás után végül ezt a kijelentést törölte a bejegyzéséből

– írja a Magyar Nemzet.

Egyes baloldali sajtótermékek azonban átvették a Tisza Párt elnökének posztját, és a módosítás után sem javították a kormány hazugságára vonatkozó részt – hívja fel a figyelmet a lap.

További részletekért kattintson.

Megdöbbentő szolgaisággal asszisztál a baloldali média Magyar Péter hazugságkampányához

Magyar Péter nyilvánvalóan nem mondott igazat, amikor egy közösségi médiabejegyzésében arra utalt, hogy a köztársasági elnök nem ment a gátra, nem jelent meg a homokzsákok pakolói között – írja a Magyar Nemzet.

Sulyok Tamás Facebook-oldalán számos fénykép és videófelvétel látható arról, hogy az államfő a korábbi napokban felkeresett több, veszélyes helyzetben lévő települést.

Számos baloldali orgánum azonban ellenőrzés, így kritika nélkül csak a Tisza Párt elnökének nyilvánvaló hazugságát közölte – olvasható a lap cikkében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában