Brutális megszorítások

2024.08.19. 12:00

Gyurcsány Ferenc szerint ők jobban kormányoznának Orbán Viktornál

A bukott kormányfő szerint a 2006–2009-es időszakot „a közjót szolgáló tisztességes, jó tervek, szándékok, nem egyszer döntések, változások jellemezték”.

MW

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtótájékoztatót tart a DK budapesti székházában 2024. június 7-én

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

„Hiszem, hogy ma mi jobban kormányoznánk az országot, mint a jelenlegiek, és annál is, ahogyan azt másfél évtizede tettük” – állítja Gyurcsány Ferenc hétfő reggeli, a politika jin és jangjáról szóló elmélkedésében. Mindezt az a bukott miniszterelnök állapítja meg, aki 2006-ban, nem sokkal azután, hogy az MSZP–SZDSZ-koalíció nyert a országgyűlési választáson, balatonőszödi beszédében ismerte el, hogy kormányzásuk alatt hazudtak az embereknek és hogy

a valós adatok és a tervezett megszorítások eltitkolásával lényegében csalással nyerte meg a választást

– írja a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet, Gyurcsány eközben az országot a csőd szélére sodorta, így elkerülhetetlenné váltak a brutális megszorítások. Ide tartozott többek közt a háztartási gáz harmincszázalékos, a villamos energia árának pedig 10-14 százalékos emelése.

A második Gyurcsány-kormány idején, 2008-ban tíz hónap alatt négyszer, összesen 28 százalékkal drágították meg a lakossági energiaárakat.

Emellett megszüntették a tizenharmadik havi nyugdíjat és csökkentették a családtámogatások mértékét.

Most már a Demokratikus Koalíció (DK) elnökeként úgy gondolja, hogy „elvétve találunk csak olyan területet, ahol ma jobban teljesít Magyarország, mint egy évtizede”.

További részletekért kattintson.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában