Ukrán válság

2023.06.08. 08:17

Több millió tonna termés elvesztésétől tart Ukrajna a gátrobbantás miatt

470. napja tart a háború a szomszédban. Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Emberek figyelik az árvizet a Nova Kahovka gát robbanása után az ukrajnai Herszonban 2023. június 7-én

Forrás: Anadolu Agency via AFP

Fotó: Andre Alves

Volodimir Zelenszkij a kahovkai gát lerombolása miatt árvízzel sújtott területre látogatott

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az árvíz sújtotta herszoni régióba látogatott csütörtökön, hogy személyesen tájékozódjon az élet- és kármentési munkálatok állásáról a kahovkai vízerőmű gátjának lerombolása miatt elárasztott területen.

Az ukrán elnök Telegram-csatornáján azt írta, hogy 

a helyszínen megvitatta az illetékesekkel a gát felrobbantása miatt kialakult vészhelyzet felszámolására - a veszélyeztetett zónák lakosságának evakuálására és létszükségleteinek biztosítására, valamint a környezeti károk enyhítésére - irányuló erőfeszítéseket, egyszersmind felmérték a katasztrófa területén kialakult katonai helyzetet is.

Ötezer embert menekítettek ki az elárasztott herszoni területekről

Elérte az ötezret a Herszon régió elárasztott területeiről evakuált emberek száma - közölte Vlagyimir Szaldo, Herszon megye orosz ellenőrzés alatt álló részének megbízott kormányzója csütörtökön Telegram-csatornáján.

Mostanra a Herszon megye Nova Kahovhka, Oleski és Holi Prisztan városi körzetének elárasztott területeiről evakuáltak száma ötezer főre nőtt, köztük 178 gyermek és 62 mozgáskorlátozott személy van. Pillanatnyilag az összes kitelepített közül mintegy ezer ember tartózkodik ideiglenes szálláshelyeken

- írta Szaldo.

A kormányzó szerint 62 embert szállítottak kórházba a kahovkai vízerőmű pusztulása nyomán. Szaldo a nap folyamán telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a mentésről.

A helyszínen a Kreml részéről Szergej Kirijenko, az elnöki hivatal vezetőjének első helyettese irányította a munkálatokat.

Ukrán védelmi miniszter: Ukrajna képes nagyhatótávolságú rakétákat gyártani

Ukrajna képes több mint ezer kilométer hatótávolságú rakéták előállítására - jelentette ki Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter csütörtökön egy kijevi fórumon.

Hivatalosan is jóváhagytak egy rakétaprogramot Ukrajnában, amelyre már a költségvetésből el is különítenek forrásokat. Ez lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy több mint ezer kilométeres hatótávolságú saját rakétákat gyártson,és erre nagyon jó kilátásaink vannak

 - idézte az RBK-Ukrajina hírportál a tárcavezetőt. Megjegyezte, hogy ennek a programnak az ukrán vállatok a végrehajtói. Reznyikov emlékeztetett a sikeres Neptun projektre, amelynek köszönhetően az ukrán erők elsüllyesztették a Moszkva nevű fekete-tengeri orosz zászlóshajót.

Az ukrán vezérkar esti helyzetjelentésében azt írta: olyan információi vannak, hogy az oroszok azokat a civil lakosokat, akiket a kahovkai vízerőmű felrobbanása után evakuáltak a herszoni régió általuk megszállt részében, ugyanazokban az épületekben helyezik el, amelyekben orosz katonák is állomásoznak.

"Herszon megye ideiglenesen megszállt területének településein az orosz megszállók továbbra is saját céljaikra fordítják az általuk elkövetett bűntett következményeit: az árvíz sújtotta településekről evakuált embereket olyan panziókban és szanatóriumokban helyezik el, amelyekben már katonai alakulatok állomásoznak. Így az oroszok a civil lakosság mögé bújva próbálják védeni magukat" - fogalmazott a vezérkar.

Az ENSZ egyelőre nincs jelen az orosz ellenőrzés alatt álló, árvíz sújtotta térségekben

 Az ENSZ ügynökségei igyekeznek bejutni az orosz ellenőrzés alatt álló, a kahovkai gátrobbantás következtében árvíz sújtotta térségekbe, de még nem tudnak ilyen műveletről beszámolni - közölte csütörtökön Jens Laerke, a világszervezet Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatalának (OCHA) szóvivője Genfben.

Folytatjuk erőfeszítéseinket, hogy Ukrajna orosz ellenőrzés alá került térségeibe eljuthassunk 

- hangsúlyozta Laerke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azzal vádolta az orosz csapatokat, hogy lényegében sorsukra hagyják az ottani embereket, és akadályozzák az ukrán erők mentési kísérleteit. 

 

Nemzetközi segélyszerveteknek pedig tétlenséget vetett a szemére.

 

Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója elmondta, hogy a WHO szintén igyekszik eljutni a katasztrófa sújtotta térségbe. Ez azonban csak a konfliktus mindkét szereplőjével kötött megállapodások alapján lehetséges.

Felidézte, hogy az ukrajnai orosz hadművelet 2022 februári kezdete előtt még lehetséges volt eljutni az oroszbarát szeparatisták régióiban élő lakossághoz, a harcok kitörése óta azonban a WHO tevékenysége a kijevi vezetés ellenőrzése alatt álló térségekre összpontosul. Mindazonáltal a WHO kapcsolatban áll az orosz hatóságokkal, amelyek arról biztosították az Egészségügyi Világszervezetet, hogy a megszállt térségekben élők jó ellátásban és támogatásban részesülnek.

Gátrobbantás okozta árvíz Herszonban 2023. június 7-én, egy nappal azután, hogy robbanás történt a dél-ukrajnai Herszoni területen lévő, jelenleg orosz ellenőrzés alatt álló Nova Kahovka-i víztározójának gátján 
Fotó: Libkos / Forrás: MTI/AP

"Örülnénk azonban annak, ha bejuthatnánk ezekbe a térségekbe, hogy képet kaphassunk az egészségügyi helyzetről" - tette hozzá Ryan.

Több millió tonna termés elvesztésétől tart Ukrajna a kahovkai gátrobbantás miatt

Ukrajna több millió tonna termést veszíthet el a kahovkai gátrobbantás következtében bekövetkezett áradások miatt az ország déli részén - közölte csütörtökön az ukrajnai agrárminisztérium.

Vízellátás nélkül lehetetlen zöldségeket termeszteni 

- hangsúlyozta a tárca közleményében, hozzátéve, hogy olyan termelési modellre lesznek kénytelenek átállni, amely alacsonyabb termésátlagot eredményez majd a gabona és az olajosmagvak terén.

 

A minisztérium beszámolója szerint a gát megsemmisülése több tízezer hektár termőföldet fog elárasztani, és legalább félmillió hektár válhat sivataggá Ukrajna déli részén öntözés hiányában.

 

Az elárasztott vidékek talajviszonyainak megállapításához teljes körű mezőgazdasági-ökológiai felmérésre, illetve különleges talajhelyreállítási módszerekre lesz szükség - ismertette a tárca, amely szerint az érintett vidéken főként zöldségféléket, dinnyét, gabonát és olajos magvakat termesztenek. Ukrajna a világ vezető gabonaexportőrei közé tartozik.

Az ukrán hajózási hatóságok szerint a gátszakadás következtében hajózhatatlanná váltak a Dnyeper (Dnyipro) egyes szakaszai, elzárva ezzel a kijevi vezetést egy fontos mezőgazdasági exportútvonaltól.

Mikola Szolszkij agrárpolitikai és élelmiszeripari miniszter szerint a mezőgazdasági ágazat a korábban becsültnél jóval nagyobb veszteségekre számíthat, mert a katasztrófa "több évre" kiterjedő károkat okozott az öntözési rendszernek.

Szóvivő: több mint tíz merényletet kíséreltek meg az ukrán katonai hírszerzés főnöke ellen

Több mint tíz merényletkísérletet élt túl eddig Kirilo Budanov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának vezetője - közölte Andrij Juszov, a hírszerzés szóvivője csütörtökön az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott interjújában.

A szóvivő szavai szerint biztosan tudnak több mint tíz próbálkozásról Oroszország részéről. "Igen, Budanov az orosz világ, az orosz propaganda és Vlagyimir Putyin orosz elnök rezsimjének egyik fontos célpontja. Ezzel ő is tisztában van, és miként maga mondta, úgy véli, hogy ez egy helyes értékelés, ami azt jelenti, hogy az általa irányított munka jó irányba halad" - fogalmazott a szóvivő. Hozzátette, hogy természetesen minden biztonsági intézkedést megtesznek Budanov védelmére, de ez nem akadályozza a hírszerzési főnök és részlegének munkáját.

Végső soron úgy gondolom, hogy Putyinnak és belső körének van félnivalója

 - jegyezte meg Juszov.

London újabb szankciókat jelentett be Fehéroroszországgal szemben

Újabb szankciókat jelentett be Fehéroroszországgal szemben csütörtökön a brit kormány, azzal indokolva a lépést, hogy Minszk változatlanul segítséget nyújt Oroszország ukrajnai inváziójához.

 

A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a továbbiakban tilos az arany, a cement, valamint a fa- és gumiipari termékek importja Fehéroroszországból. A tárca indoklása szerint e termékek nagy-britanniai behozatala jövedelemforrást biztosított Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimjének.

 

Nagy-Britannia emellett intézkedéseket hozott olyan termékek importjának megakadályozására is, amelyekről feltételezhető, hogy valójában Oroszországból érkeznének Fehéroroszország közvetítésével. Ebben a termékkörben is szerepel az arany.

A brit kormány ugyancsak megtiltotta a bankjegygyártáshoz szükséges alapanyagok és berendezések, valamint a vegyi és biológiai fegyverek gyártásához is használható termékek, technológiák és nyersanyagok Fehéroroszországba irányuló exportját.

Az új szankciórendelet a külügyi tájékoztatás szerint lehetőséget ad annak megakadályozására is, hogy meghatározott fehérorosz médiatársaságok Nagy-Britanniában terjeszthessék propagandájukat.

 

A brit külügyminisztérium szerint ez azt jelenti, hogy a közösségimédia-vállalatok és az internetszolgáltatók korlátozni fogják a hozzáférést azokhoz a fehérorosz médiaorgánumokhoz, amelyekre a brit szankciók kiterjednek, ugyanúgy, ahogy ez a szankcionált orosz médiatársaságok esetében már érvényes.

 

A műsorszóró engedélyek kiadásáért is felelős brit távközlési felügyelet (Ofcom) nem sokkal az ukrajnai háború kezdete után visszavonta az orosz állami RT televízió nagy-britanniai műsorszolgáltatási jogosítványát, és szankciókat léptetett életbe az ugyancsak állami Rosszija médiatársaság, a Gazprom-Media és a Szputnyik tartalomszolgáltató vezető személyiségei ellen is.

A Fehéroroszországgal szembeni újabb ellenintézkedések a londoni külügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint kiszélesítik azon emberek körét, akiket a brit kormány szankciókkal sújthat a minszki rezsim támogatása miatt. Az ismertetés szerint ez azt jelenti, hogy Nagy-Britannia a már szankcionált fehéroroszországi személyiségek közeli családtagjaira is kiterjesztheti a büntetőintézkedéseket.

A szankcióelkerülés megakadályozása végett a brit kormány tovább korlátozza Fehéroroszország hozzáférését a nagy-britanniai pénzügyi szolgáltatások piacaihoz is.

 

A londoni külügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint a szankciókat az indokolja, hogy a fehérorosz rezsim megengedte területének és légterének használatát az Ukrajna elleni orosz rakéta- és dróntámadásokhoz, emellett jelentős kiképzési és logisztikai támogatást is nyújt az orosz fegyveres erőknek.

 

A brit külügyi állásfoglalás szerint a minszki rezsim brutális kampányt folytat a fehérorosz nép emberi jogainak és alapvető szabadságjogainak érvényesülése ellen, akadályoz bármiféle ellenzéki tevékenységet, és gyakorlatszerűen veti alá saját állampolgárait embertelen, lealacsonyító bánásmódnak.

A tárca szerint Fehéroroszországban 1400-nál több politikai fogoly van börtönben, és London követeli haladéktalan, feltételek nélküli szabadon engedésüket.

Sojgu szerint ukrán áttörési kísérlet hiúsult meg Zaporizzsjában

Az ukrán fegyveres erők mintegy 1500 katonával és 150 páncélozott járművel megkísérelték áttörni az orosz fegyveres erők védelmét Zaporizzsja irányában, de kudarcot vallottak - jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter csütörtökön a tárca Telegram-csatornáján.

 

Sojgu szerint az ukrán 47. gépesített dandár közép-európai idő szerint hajnali fél egykor indította a támadást. Mint mondta, az orosz erők ezt időben észlelték, és megelőző csapást mértek a másik félre tüzérségi, légi és páncéltörő fegyverekkel, és mind a négy irányban megállították az ellenséget.

 

A beszámoló szerint az ukrán hadsereg 30 harckocsi, 11 gyalogsági harcjármű és mintegy 350 ember elvesztése után visszavonult. Sojgu hangsúlyozta, hogy a kifejezetten az áttörésre kiképzett ukrán tartalékok nem teljesítették a feladatukat.

Az orosz miniszter szerint az ukrán fegyveres erők szerdán 945 embert, valamint egyebek között 33 harckocsit, 28 gyalogsági harcjárművet, 38 páncélozott harcjárművet és három lengyel Krab önjáró löveget veszítettek.

Ukrán kormányzó: az orosz erők tüzet nyitottak az árvíz sújtotta Herszonra

Az orosz erők ágyútűz alá vették csütörtökön az árvíz sújtotta Herszon városát - közölte Olekszandr Prokugyin, a herszoni régió kormányzója a Telegramon.

 

A tisztségviselő szavai szerint a megyeszékhely partmenti és központi részeit lövik az oroszok. További részleteket egyelőre nem hozott nyilvánosságra.

 

Szerhij Sajhet, a Herszonnal szomszédos Mikolajiv megye rendőrfőnöke arról adott hírt, hogy egy polgári személy életét vesztette az áradások következtében a régióban. Az 53 éves férfit előző nap akarták evakuálni, de nem volt hajlandó elhagyni az otthonát. Az Ukrajinszka Pravda hírportál arra emlékeztetett, hogy szerdán három ember halt meg az áradás miatt a Herszon megyei, orosz megszállás alatt levő Oleski városban.

A kahovkai vízerőmű felrobbanása következtében a Dnyeper (Dnyipro) folyó hosszú ideig nem lesz hajózható Zaporizzsja alatt - jelentette ki Jevhen Ihnatenko, az ukrán hajózási igazgatóság vezetője. "Az Oroszországi Föderáció terrorcselekménye katasztrofális következményekkel jár majd a térség egészére, különösen a hajózásra. A területek elárasztása miatt a régióban található kikötők és terminálok infrastruktúrája megsemmisült, vagy súlyosan megrongálódott, sok hajó elsüllyedt - fejtette ki. Ihnatenko közlése szerint a kahovkai volt a Dnyeper utolsó zsilipje, ahonnan az összes hajó a nyílt tenger felé vehette az irányt. "Valójában az ukrán export kapuit elzárták előttünk" - mondta.     

A kahovkai tározó vízszintje óránként 10 centiméterrel csökken. Ha a zaporizzsjai zsilip folyásirányában a vízszint a megengedett szint alá esik, nem lesz behajózható

 - jelentette ki, hozzátéve, hogy most még a kahovkai tározóban rekedt polgári hajókat Zaporizzsjébe telepítik át, hogy ne maradjanak zátonyon. "Az adminisztráció már második napja aktívan együttműködik azokkal a hajótulajdonosokkal, akiknek hajói jelenleg a kahovkai tározó vízterületén vannak. Ez körülbelül ötven hajó. A mi feladatunk, hogy biztosítsuk a hajók akadálytalan áttelepítését a zaporizzsjai zsilipen keresztül - közölte Ihnatenko.

A kahovkai vízerőművet üzemeltető Ukrhidroenergo állami vállalat közleményében arról tájékoztatott, hogy az elmúlt nap folyamán csaknem egy méterrel csökkent a vízszint a kahovkai tározóban.

 

A Herszon megyei kormányzó arról számolt be, hogy csütörtök reggel az árvíz átlagos szintje 5,61 méter volt. A régió 600 négyzetkilométere volt víz alatt, ennek 32 százaléka a Dnyeper folyó ukrán ellenőrzés alatti jobb partján, 68 százaléka pedig az orosz megszállás alatt lévő bal partján. Hozzátette, hogy Herszon megyében az emberek fáradtak, de most már minden szükségessel el tudják látják őket, az evakuálás folytatódik, de sok lakos nem hajlandó elhagyni a régiót. Olekszandr Szenkevics, Mikolajiv polgármestere arról számolt be, hogy reggelre a megyeszékhelyű város árterületén 97 centiméterrel emelkedett a víz.

 

 

A Dnyeper folyón lévő Nova Kahovka-i víztározó részleges megsemmisítése előidézte árvízből mentik az embereket Herszonban 2023. június 7-én 
Fotó: Mikola Timcsenko / Forrás: MTI/EPA

Az Ukrajinszka Pravda helyi kormányzók által készített összefoglalójában arról számolt be, hogy az elmúlt nap során három civil vesztette életét, és nyolc sérült meg az ország különböző régióit ért orosz támadások következtében. Egy 39 éves, humanitárius misszió tagjaként Ukrajnába érkezett amerikai állampolgárságú férfi aknára lépett, és meghalt Harkiv megyében.

Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 730-cal 212 760 főre nőtt. Az ukrán erők szerdán megsemmisítettek egyebek mellett 18 harckocsit, 28 tüzérségi rendszert és 15 drónt.

The Washington Post: elindult az ukrán ellentámadás

Az ukrán hadsereg elindította a régóta várt ellentámadását a megszálló orosz erők ellen – írta meg a Washington Post.

A lap állítása szerint ukrán csapatok szerda este fokozták támadásaikat az ország délkeleti részén húzódó frontvonalon és ezzel

 

jelentősen előretörtek az oroszok által megszállt terület felé.

 

A hadsereg négy tagja, köztük tisztek, névtelenségük megőrzése mellett számoltak be az eseményekről a lapnak, mert nem voltak felhatalmazva arra, hogy nyilvánosan beszéljenek a harctéri fejleményekről.

Kormányzó: ukrán csapás ért egy evakuációs központot Herszon közelében, halottak

Tűz alá vettek egy civil evakuációs pontot Hola Prisztanban, két ember életét vesztette - közölte Vlagyimir Szaldo, Herszon megye orosz ellenőrzés alatt álló részének megbízott kormányzója csütörtökön a Telegram-csatornáján. Hozzátette, hogy a támadást az ukrán fegyveres erők hajtották végre.

A kormányzó szerint 

 

az egyik halálos áldozat egy 33 éves, állapotos nő volt. További két civil megsebesült, őket kórházba kellett szállítani.

 

Vlagyimir Leontyjev, Nova Kahovka polgármestere a Szolovjov Live médiacsatornán közölte, hogy a kahovkai vízerőmű sérülése okozta áradás nyomán életét vesztette öt helyi lakos, akik korábban két társukkal együtt marhalegeltetés közben tűntek el. Az életben maradt két ember kimentése pedig folyamatban van - tájékoztatott.

Alla Barhatnova, a herszoni megbízott vezetés munkaügyi és szociálpolitikai "minisztere" a Rosszija 24 hírcsatornán azt mondta, hogy az áradások következtében 41 ember került kórházba.

A Dnyeper folyón lévő Nova Kahovka-i víztározó részleges megsemmisítése előidézte árvízből mentenek egy nőt Herszonban 2023. június 7-én 
Fotó: Libkosz / Forrás: MTI/AP

A RIA Novosztyi hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a Nova Kahovka melletti Korsunka községnél erdőtűz ütött ki amiatt, hogy az ukrán erők folyamatosan lőnek egy elektromos alállomást. A füst több kilométerről észlelhető. 

A lövöldözés már több napja tart, a kahovkai vízerőmű lerombolása után megkezdődött az alállomás intenzív lövetése, hogy áramtalanítsák a területet, hatástalanítsák a mobiltelefon-tornyokat. Az elöntött területeken jelenleg nincs telefonszolgáltatás és mobilinternet 

- mondta a hírügynökségnek Ruszlan Agajev, Nova Kahovka közigazgatásának szóvivője.

Renat Karcsaa, a Roszenergoatom konszern vezérigazgatójának tanácsadója a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: a zaporizzsjai atomerőmű dolgozói meg fogják akadályozni, hogy a kiégett nukleáris fűtőelemek hűtésére szolgáló medencékben a vízszint kritikus szintre csökkenjen. Azt hangoztatta, hogy a létesítmény nukleáris biztonságát egyedül az ukrán hatóságok intézkedései fenyegetik, amelyekkel szemben fellépést sürgetett a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségtől (NAÜ).

 

A NAÜ szerdán közölte, hogy a zaporizzsjai atomerőmű továbbra is a kahovkai víztározóból pótolja a reaktorok hűtéséhez szükséges vizet. A vízszint továbbra is óránként 5-7 centiméterrel csökken, miután a zsiliprendszer megsemmisült. Ha a vízszint 12,7 méter alá csökken, a folyadékkivétel leáll. A NAÜ szerint ha az erőmű összes hűtőmedencéjét megtöltik, akkor a bennük lévő víz több hónapig elegendő lesz a reaktorok és a kiégett fűtőelemek hűtésére.

 

Andrej Alekszejeneko, a herszoni régió kormányának vezetője a Telegramon azt írta, hogy a kahovkai erőmű pusztulását követően a Dnyeper sodrásának sebessége a tízszeresére nőtt.

Szergej Akszjonov, az Ukrajnától 2014-ben egyoldalúan elcsatolt Krími Köztársaság vezetője újságíróknak Szimferopolban azt mondta, hogy a Észak-krími-csatorna esetleges kiszáradása 3200 hektárnyi rizsföld termésének elvesztésével fenyeget.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök "ellenőrzése alatt tartja a Herszon megyei helyzetet a gát elleni diverzió után". Mint mondta, az államfő folyamatos kapcsolatban áll a rendkívüli helyzetek minisztériumával. Rámutatott, hogy a folyamatos ukrán ágyúzás megnehezíti a munkát.

Peszkov szerint jelenleg nem szerepel a tervek között, hogy a vészhelyzet helyszínén az elnök részvételével tartsanak megbeszélést.

600 négyzetkilométer víz alatt

A Kakhovka gát átszakadása következtében az ukrajnai Herszon terület 600 négyzetkilométerét elöntötte a víz - közölte Oleksandr Prokudin kormányzó június 8-án.

A régió átlagos vízszintje elérte az 5,61 métert.

A Maxar Technologies által 2023. június 8-án közreadott kombókép Oleskij településről 2023. május 15-én (felül) és június 7-én, a dél-ukrajnai Herszon megyében lévő, jelenleg orosz ellenőrzés alatt álló Nova Kahovka víztározó részleges megsemmisítése előidézte árvíz után
Fotó: - / Forrás: MTI/AP/Maxar Technologies

Zelenszkij Herszonba látogatott

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az árvíz sújtotta herszoni régióba látogatott csütörtökön, hogy személyesen tájékozódjon az élet- és kármentési munkálatok állásáról a kahovkai vízerőmű gátjának lerombolása miatt elárasztott területen.

 Az ukrán elnök Telegram-csatornáján azt írta, hogy a helyszínen megvitatta az illetékesekkel a gát felrobbantása miatt kialakult vészhelyzet felszámolására - a veszélyeztetett zónák lakosságának evakuálására és létszükségleinek biztosítására, valamint a környezeti károk enyhítésére - irányuló erőfeszítéseket, egyszersmind felmérték a katasztrófa területén kialakult katonai helyzetet is.

Fontos, hogy kiszámítsuk a károk mértékét, és forrásokat különítsünk el a katasztrófa által érintett lakosok kártalanítására, valamint programot dolgozzunk ki a veszteségek kompenzálására vagy a vállalkozások áttelepítésére a herszoni régióban 

- fűzte hozzá Zelenszkij.

Az ukrán elnök szerdán kijelentette, hogy több százezer ember maradt elérhető ivóvízellátás nélkül a duzzasztógátat ért támadás nyomán.

KLIMENKO, Ihor; ZELENSZKIJ, Volodimir
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (b2) és Ihor Klimenko ukrán rendőrfőnök (j2) beszélget, amint látogatást tesznek a gátrobbantás okozta árvíz idején Herszonban 2023. június 8-án, egy nappal a Dnyeper folyón lévő Nova Kahovka-i víztározó részleges megsemmisítése után
Fotó: Mikola Timcsenko / Forrás: MTI/EPA

A dél-ukrajnai Herszoni területen lévő, jelenleg orosz ellenőrzés alatt álló Nova Kahovka víztározójának gátján kedden reggel történt robbanás, a gátszakadás következtében kialakult árhullám tetőzését pedig szerdára várták a hatóságok.

A Herszoni terület kormányzójának csütörtöki közlése szerint jelenleg a régió mintegy 600 négyzetkilométernyi területe áll víz alatt, javarészt a Dnyeper folyó oroszok által megszállt oldalán.

A frontvonal részévé vált területről eddig összesen legalább négyezer ember evakuálását jelentették az orosz és az ukrán hatóságok.

A háborús felek egymást vádolják a gát részleges elpusztításával.

Meghalt egy család az orosz ágyúzás miatt

A kelet-ukrajnai Donyecki területen Oroszország június 7-én késő este Ukrajinszk városát lőtte, megölve egy családot - a nagyapát, a fiát és a 4 éves unokát - írta a főügyészség.

A jelentések szerint Ukrajinszkban további öt ember megsebesült, köztük négy 3 és 13 év közötti gyermek, más térségben pedig még két civil sebesült meg.

5 év alatt, 1 milliárd dollárból épülhet új vízerőmű

Az ukrán állami energiavállalat, az Ukrhydroenergo vezetője azt közölte, hogy egy új gát és vízerőmű építése a megsemmisült kahovkai erőmű helyén legalább öt évig tart, és legalább egymilliárd dollárt igényel.

Ez egy komplex vízi erőmű, amelynek újjáépítése időbe telik. Jelenleg egy projektet dolgozunk ki az állomás helyére vonatkozóan

- mondta Ihor Szirota.

Az állami vállalat jelenleg is keresi annak a módját, hogy a folyóparton található tározókból vízellátást létesítsen a gát lerombolása miatt vízhiányban szenvedő területekre. Az ukrán hatóságok további kutak fúrását tervezik Herszon és Mikolajiv megyékben, hogy édesvízhez jussanak az emberek.

NATO-kompatibilis lövedékeket gyárt egy ukrán cég

Az ukrán állami tulajdonú Ukroboronprom katonai vállalat megpróbálja megkezdeni a 155 mm-es tüzérségi lövedékek gyártását - közölte a cég szóvivője. "Elsajátítottuk már a 82 mm-es aknák, a 122 mm-es és a 152 mm-es tüzérségi-, valamint a 125 mm-es harckocsilövedékek gyártását. Most folytatódik a munka a 155 mm-es NATO-kaliberrel" - mondta Natalia Sad.

Az ukrán fegyveres erők már 2022 júniusában súlyos hiányról számoltak be a szovjet kori tüzérségi lövedékekből, főleg 122 mm-es és 152 mm-es kaliberekből. Ahogy Kijev elkezdte megkapni a nyugati tüzérségi eszközöket, szükség lett a NATO-szabványú lőszerekre is.

Magyarország buszokkal is segíti az ukránokat

Magyarország mind a saját területén, mind Ukrajnában igyekszik megadni azt a segítséget, amire az ukrán nép rászorul ebben a nehéz helyzetben - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a magyar-ukrán határ mellett fekvő Tiszasalamonban, ahol átadta az ukrán partnereknek azt a 34 helyközi autóbuszt, amelyet a Volánbusz Zrt. ajánlott fel a háborús károkat elszenvedett régiók számára.

CSUBIRKO, Volodimir; MIKITA, Viktor; PAFFÉRI Zoltán; MAGYAR Levente
Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán csoport vezérigazgatója, Julija Hrisina kormánypárti parlamenti képviselő, az ukrán Legfelsőbb Tanács Oktatási, Tudományos és Innovációs Bizottság felsőoktatási albizottságának elnöke, Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Viktor Mikita, Kárpátalja megye katonai közigazgatásának elnöke és Volodimir Csubirko, Kárpátalja megye tanácsának elnöke (középen b-j) 
Fotó: Nemes János / Forrás: MTI

Hozzátette, hogy Magyarország természetesen Kárpátalján van jelen a leginkább, de az utóbbi hónapokban jelenléte Ukrajna távolabbi vidékein is fokozódott.   

Szavai szerint a háború napról napra újabb borzalmakat produkál, most pedig "a gátszakadás miatt humanitárius katasztrófa állt elő".   

Az ukrán nép barátjaként "folyamatosan készen kell állnunk arra, hogy mindig a legrugalmasabban, a leghatékonyabban és gyorsan tudjunk reagálni"

- jelentette ki Magyar Levente.   

Közölte, hogy ukrán partnerei, Julija Hrisina kormánypárti parlamenti képviselő, az ukrán Legfelsőbb Tanács Oktatási, Tudományos és Innovációs Bizottság felsőoktatási albizottságának elnöke és Viktor Mikita, Kárpátalja megye katonai közigazgatásának elnöke korábban jelezték, hogy a háborús károkat elszenvedett térségekben autóbuszokra van a legnagyobb szükség, ami a Herszon környéki gátszakadás miatt azóta még inkább fokozódott.   

A Volánbusz Zrt. által a háborús károkat elszenvedett ukrajnai régiók számára felajánlott 34 helyközi autóbusz 
Fotó: Nemes János / Forrás: MTI

A magyar államtitkár azt kívánta Ukrajnának és az ukrán népnek, hogy "minél hamarabb olyan ügyekkel tudjunk foglalkozni, amelyek már nem a háborúhoz kapcsolódnak", de amíg tart a háború, "természetesen a segítségre fókuszálunk" - húzta alá.   

Hozzátette, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter azonnal reagált a felmerült igényre, és így a Volánbusz Zrt. közreműködésével rövid időn belül összeállt a most átadott támogatás.   

A kahovkai vízerőmű gátjának lerombolása miatt kialakult ökológiai katasztrófa következményeinek elhárításába azonnal bekapcsolódott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. Lehel László elnök-igazgató elmondta, hogy az első húsztonnás segélyszállítmány már eljutott a térségbe, Az első napokban 50 millió forint értékben szállítanak humanitárius segélyt, amelynek tartalmát egyeztetik a helyi hatóságokkal.   

Viktor Mikita megköszönte Magyarország újabb adományát, és aláhúzta, hogy a harcok által érintett területeken komoly károkat szenvedett a közlekedési infrastruktúra, azonban most Herszonra irányul a fő figyelem, ahol az áradás miatt több tízezer embert kell evakuálni. A térségbe eredetileg négy járművet irányítottak volna, de a gátszakadás miatt át kell csoportosítani a buszokat.   

Volodimir Csubirko, Kárpátalja megye tanácsának elnöke emlékeztetett arra, hogy Magyarország a háború első napjától segíti Ukrajnát. A jelenlegi nehéz helyzet ellenére Kárpátalján folytatódnak a közös fejlesztések, ezen belül befejezéséhez közeledik a makkosjánosi hulladékfeldolgozó üzem építése - emelte ki.

Ukrajna még nem indított ellentámadást

Ukrajna még nem indított tervezett ellentámadást az Oroszország által megszállt területek visszaszerzésére - közölte egy magas rangú ukrán biztonsági tisztviselő. Olekszij Danilov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára elutasította az orosz tisztségviselők nyilatkozatait, akik szerint az ellentámadás már megkezdődött, és hozzátette, hogy annak kezdete mindenki számára nyilvánvaló lesz.

Franciaország segélyt küld

Franciaország segélyt küld Ukrajnának az "azonnali szükségletek kielégítésére" a gát lerombolása után

– mondta Emmanuel Macron elnök, aki szolidaritását fejezte ki Ukrajna népével "a lakosságot veszélyeztető kegyetlen cselekedet" után.

Erdogan nemzetközi vizsgálatot kezdeményez

Recep Tayyip Erdogan török elnök egy szerdai telefonbeszélgetésben azt közölte Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy átfogó vizsgálatra van szükség a gát lerombolása ügyében.

Erdogan azt mondta, hogy az ENSZ-t és Törökországot is magában foglaló nemzetközi bizottság alakulhat a kérdés megvizsgálására - áll a török elnöki hivatal közleményében.

Rengeteg aknát vihetett magával a víz

A gátszakadás katasztrofális hatással lesz a taposóaknák felkutatására – figyelmeztetett a Vöröskereszt. Erik Tollefsen, a szervezet osztályvezetője azt mondta, hogy az elmozdult aknák nemcsak a herszoni lakosok számára jelentenek veszélyt, hanem a segíteni érkezőkre is. 

Eddig tudtuk, hol vannak az aknák, bár a számukról nem volt pontos információ. Most csak annyit tudunk, hogy ezek az aknák valahol a folyásirányban vannak

- mondta az AFP hírügynökségnek.

A gyalogsági taposóaknák most úszó aknákká váltak. Minden bizonnyal egy jelentős részük felrobban, amint nekiütközik valaminek, vagy eltalál egy törmeléket. Rosszabb esetben beágyazódnak az elvonuló víz után maradó iszapba, minden korábbinál nagyobb kockázatnak kitéve a helyreállítási munkákban résztvevőket.

Félmillió hektárnyi földterület marad öntözés nélkül

A kahovkai gát lerombolásának másodlagos hatása, hogy a most elárasztott területeken több tízezer hektár elmocsarasodik, jövőre pedig sivataggá válhatnak a mezőgazdasági területek Ukrajna déli részén. A katasztrófa miatt 31 öntözőrendszer vízellátása szűnik meg Dnyipro, Herszon és Zaporizzsja régiókban. Mintegy 500 ezer hektárnyi terület marad öntözés nélkül - közölte az ukrán mezőgazdasági minisztérium.

A Világbank adatai szerint Ukrajnának 33 millió hektár termőföldje van, így ennek a területnek közel 2%-a lehet veszélyben.

Zaporizzsjába menne a NAÜ vezetője

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatója, Rafael Grossi a Sky Newsnak azt mondta, hogy noha rövidtávon biztosított az atomerő hűtéséhez szükséges víz, hosszabb távon fennáll annak a veszélye, hogy a létesítmény nem jut elegendő vízhez.

Néhány héten, legkésőbb egy hónapon belül valamit tenni kell

- mondta Dr. Grossi.

Nem akarunk itt pánikot kelteni, de ez egy súlyos helyzet, mert normális esetben garantált mennyiségű víz keringetésére lenne szükség ezekben a reaktorokban

- fogalmazott.

Azt mondta, hogy a jövő héten meg kívánja látogatni az üzemet, hogy felmérje a helyzetet, hozzátéve, hogy a Dnyeper folyó viselkedése a következő napokban meghatározza az üzemre gyakorolt általános hatást.

Normális szinten van a sugárzás a zaporizzsjai atomerőműnél

A délkelet-ukrajnai Zaporizzsja atomerőmű sugárzási szintje normális az orosz állami média szerint. A RIA Novosztyi hírügynökség hivatkozott az orosz szövetségi orvosbiológiai ügynökségre, amely szerint a sugárzás szintjét napi rendszerességgel ellenőrzik.

Aggodalomra ad okot ugyanakkor a gátszakadásnak az erőműre gyakorolt hatása, mivel a tározó szolgáltat vizet az erőmű reaktorainak és a kiégett fűtőelemek tárolójának hűtéséhez.

Az ENSZ nukleáris felügyelő testülete azt mondta, hogy egy külön tóból "néhány hónapig" megoldott a hűtéshez szükséges vízkészlet.

A Maxar Technologies által készített műholdképen a Nova Kahovka gát és vízerőmű látható a 2023. június 7-i pusztítás után
Fotó: Maxar Technologies  / Forrás: AFP

Három hónapig is eltarthat az ammóniavezeték helyreállítása

Az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint a szétlőtt Togliatti-Odessza ammóniavezeték javítása minimum egy, de akár három hónapig is tarthat. Marija Zaharova kijelentette, hogy a vezeték a fekete-tengeri gabonaszerződés végrehajtásának egyik kulcsa. Moszkva korábban közölte, hogy a vezeték 2022 februári lezárását követően korlátozza az ukrajnai Pivdennyi kikötőbe utazó hajók számát a vezeték újraindításáig.

A minisztérium egy ukrán szabotázscsoportot vádolt meg azzal, hogy felrobbantották a csővezeték egy részét Maszjutivka falu közelében, Harkov régióban. A régió ukrán kormányzója, Oleh Szinehubov azonban azt mondta, hogy az orosz csapatok ágyúzták a vezetéket. Független források egyik állítás hitelességét sem tudták ellenőrizni.

A Világbank támogatást ígért

A Világbank támogatja Ukrajnát a károk és szükségletek gyors felmérésével - mondta a bank egyik vezető tisztviselője. Anna Bjerde, a műveletekért felelős ügyvezető igazgató szerint a Novo Kahovka-gát lerombolása "sok nagyon súlyos következménnyel járt az alapvető szolgáltatások nyújtására és a tágabb környezetre nézve".

Egyes területeken 17 méteres a vízszint

Herszon város egyes területein már 17 méter fölé emelkedett a vízszint - közölte az ukrán állami katasztrófavédelmi szolgálat. További vízszintemelkedésre már nem számítanak, de csak napok múlva várható az apadás.

Floods in Kherson after Nova Kakhovka dam explosion
Két férfi a víz szintjét nézi a Nova Kahovka gátrobbanás után Herszonban, Ukrajnában 2023. június 7-én
Fotó: Andre Alves  / Forrás: Anadolu Agency via AFP

Megerősítették az első haláleseteket

Oleszkij száműzött polgármestere, Jevhen Riscsuk megerősítette a sajtóinformációkat három ember haláláról, akik a kahovkai gát lerombolása után fulladtak meg.

Zelenszkij: mindenkinek biztosítunk ivóvizet

A kahovkai áradásban érintett területen élőknek azt üzente az ukrán elnök, hogy mindenkinek biztosítanak ivóvizet. Volodimir Zelenszkij az éjszakai videójában az emberéletek mentése melletti elsődleges feladatként említette, hogy minden régióba, városba és községbe ivóvizet juttassanak, ahol erre szükség van. Azt mondta, hogy minden szükséges ellátórendszert kiépítenek, hosszabb távon is fenntartható módon.

Ukrajna nemzetközi segítséget kér

A kahovkai gát robbantása után több tucat település több ezer házát öntötte el a víz, a mentéshez nemzetközi segítségre van szüksége Ukrajnának - mondta Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök az éjszakai videójában arról beszélt, hogy számos állam- és kormányfő fejezte ki támogatását és ítélte el a gátrobbantást, de azonnali, nagyszabású erőfeszítésekre van szükség a bajba került emberek kimentéséhez.

"Szükségünk van nemzetközi szervezetekre, például a Vöröskeresztre, hogy azonnal csatlakozzanak a mentőakcióhoz, és segítsenek a Herszon régió megszállt részén élő embereknek. Ha jelenleg nincs nemzetközi szervezet a katasztrófa területén, az azt jelenti, hogy egyáltalán nem létezik, működésképtelen" - mondta az ukrán elnök.

Rengetegen várnak még a kimenekítésre Herszon környékén

Megbecsülni sem lehet, hogy hány ember halhat meg mentés, ivóvíz, élelem, orvosi ellátás nélkül a herszoni régióban - mondta éjszakai videójában az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azt állította, hogy az oroszok magukra hagyták az embereket az általuk megszállt területen, így maximalizálva a kahovkai gát robbantása után keletkezett károkat.

Magyarország segít

Magyarország területére 2023. június 7-én az ukrán-magyar határszakaszon 5921 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 5264 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett. A beléptetettek közül 46 embernek állítottak ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást - közölte a rendőrség.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában