Átigazolások

2023.01.02. 06:41

Gyurcsány Ferencék bedarálják a baloldali kispártokat

Jakab Péter távozása után már egy kongresszus összehívására sem képes a Jobbik.

Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője (k) napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. május 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Hiába hívott össze országos kongresszust december 17-ére a Jobbik, az érdeklődés hiányában elmaradt – állítja Molnár Enikő, a párt korábbi kabinetfőnöke. Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője szerint bár pontosan nem ismert, hogy a párt miért nem tudta megtartani kongresszusát, annak elmaradása a pártszervezet agóniájára utalhat – írja a Magyar Nemzet.

– A Jobbik 2018 óta nagyon sokat vesztett erejéből, és ma már azért küzd, hogy támogatottságát egyáltalán a parlamenti bejutási küszöb közelébe emelje – fogalmazott az elemző.

Nem a Jobbik az egyetlen olyan ellenzéki párt, amely nem tud mit kezdeni a támogatottság hiányával. A baloldali törpepártok szinte mindegyike keresi az útját, tagjaik közül pedig egyre többen kötnek ki a Demokratikus Koalíciónál, amely láthatóan bedarálja a kisebb pártokat.

Az elmúlt időszakban a legtöbben a Momentum soraiból igazoltak át Gyurcsány Ferenchez.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában