2022.12.12. 20:15
Újabb razziát tartott a brüsszeli rendőrség az Európai Parlamentben
Miközben az Európai Parlament Magyarországon kéri számon a korrupciót, a szervezet alelnökét, a szocialista Eva Kailit épp a napokban helyezték vizsgálati fogságba korrupció és pénzmosás miatt. Az EP botránya többeket is magával sodorhat.

Eva Kaili
Forrás: AFP
Fotó: Eric Vidal
Ismét razziát tartott a brüsszeli rendőrség az Európai Parlament (EP) épületében hétfőn írja a Politico brüsszeli hírportál információi nyomán a Magyar Nemzet. A pénzmosás, korrupció és bűnszövetkezetben való részvétel vádjával vasárnap már vizsgálati fogságba helyezték a görög szocialista Eva Kailit, az Európai Parlament alelnökét és három további gyanúsítottat, így a politikus olasz élettársát is, illetve Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselőt.
A hétfői razzia során összesen tizenkilenc magánlakásban és -irodában, illetve számtalan EP-irodában végeztek házkutatást. Eddig összesen hat embert vettek őrizetbe
– írja a lap brüsszeli ügyészség közlése nyomán.
Mint kiderült, az egyik brüsszeli szállodában több százezer eurót tartalmazó bőröndöt foglaltak le. A hétfői razzia egyik célja az volt, hogy az EP-ben dolgozó informatikusoktól számítógépeket és adathordozókat kobozzanak el, mielőtt megsemmisítenék az azokon tárolt információt. A rendőrség már a múlt heti razziája során is mintegy 600 ezer eurónyi készpénzt, valamint mobiltelefonokat és számítógépeket foglalt le.
A belga ügyészség szerint Katar komoly összegekkel és értékes ajándékokkal próbálta lefizetni az uniós parlament több magas rangú tagját, hogy számára kedvező döntések szülessenek az uniós törvényhozásban
– tette hozzá a lap.
Az EP egyre durvuló korrupciós botrányának pikantériája, hogy – mint korábban megírtuk –, a felfüggesztett alelnök, Eva Kaili a Gyurcsány Ferenc vezette DK-val ül egy pártcsaládban, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségében. A formáció képviselői pedig az Európai Parlament baloldali többségéhez hasonlóan előszeretettel oktatják ki Magyarországot és vádolják korrupcióval – most azonban a pénzmosás mellett éppen utóbbival vádolja őket a belga ügyészség.