Átverte szövetségeseit a párt

2022.12.27. 06:12

Sorra darálja be ellenfeleit a DK

Gyurcsányék az ellenzéki térfelet akarják megtisztítani, hogy a legnagyobb baloldali pártként készülhessenek a 2024-es önkormányzati választásra – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt szocialista miniszterelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) XI. kongresszusán és ellenzéki előválasztási kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója a Magyar Nemzetnek összegző értékelésében hangsúlyozta: 

Gyurcsány Ferencék már a tavalyi előválasztáson ügyesen átverték a többi ellenzéki pártot, hiszen míg mindenki a miniszterelnök-jelölti előválasztásra figyelt, addig ők megalkudtak a Jobbikkal, hogy a 106 egyéni körzetben nekik legyen a legtöbb jelöltjük, ezáltal pedig legnagyobb országgyűlési frakciójuk, ami végül így is lett.

– A maximális cél nyilván Dobrev Klára miniszterelnök-jelöltsége lett volna, és bár ez nem jött be, a legerősebb ellenzéki párt szerepét meg tudták szerezni.

Kiszelly Zoltán szerint a DK csak ezután hozta létre maga körül azt a gravitációs mezőt, amelynek köszönhetően az utóbbi hónapokban a Jobbiktól a Momentumon át a Párbeszédig számos politikus igazolt át Gyurcsány Ferencékhez.

A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint a DK következő legfontosabb stratégiai célja a 2024-es önkormányzati választásra való felkészülés lesz.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában