Vizsgálat indult

2022.10.08. 14:13

Feltérképezhető a baloldali pénzek mozgása

Hazaárulás, annak elhallgatása, tiltott kampányfinanszírozás – csak néhány vád, amelyek ha bizonyosságot nyernek, akkor azok alapján akár jogi felelősségre vonás is indulhat a baloldal képviselői ellen ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője szerint.

Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely érkezik az Országház előtt tartott sajtótájékoztatójukra 2021. október 8-án

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Amennyiben kétséget kizáróan megállapítható, hogy a baloldal külföldről származó pénzösszegeket használt fel a választási kampányban és azt köve­tően, úgy az emiatt bekövetkező, jelentős politikai hitelvesztés mellett az elkövetők jogi felelősségre vonása is szükséges, hogy soha többé ne fordulhasson még egyszer ilyen elő

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán. Mint ismert, a nemzetbiztonsági bizottság csütörtöki ülésén elrendelte a baloldali pártok több százmilliós, amerikai kampányfinanszírozásával kapcsolatos titkosszolgálati vizsgálatot.

A Századvég jogi szakértője ennek kapcsán elmondta, a baloldal külföldről származó és Magyarország függetlenségét sértő kampányfinanszírozásának ügyében a felelősségre vonás akkor indítható meg, ha a nemzetbiztonsági szolgálatok a nyomozás során annyi bizonyítékot tudnak felmutatni, hogy az már alkalmas lehet az elkövetők bíróság előtti felelősségre vonásához.

Az alkotmányjogász kifejtette, bűncselekmény megvalósulása esetén a Nemzetbiztonsági Bizottság kezdeményezheti az ügyben érintett országgyűlési képviselők mentelmi jogának felfüggesztését, majd ezt követően a Központi Nyomozó Főügyészség eljárását.

A Századvég jogi szakértője hozzátette, büntetőeljárás esetén felmerülhet a hazaárulás vagy az állam elleni bűncselekmények feljelentésének elmulasztása. Mint részletezte, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, hazaárulást követ el.

Ifj. Lomnici Zoltán elmondta, amennyiben névtelen adományt fogad el egy párt, azt az Országgyűlés által létrehozott alapítvány tulajdonába köteles adni. Amennyiben nem így jár el, elsőként az Állami Számvevőszék kap szerepet, ugyanis az ÁSZ feladatai közé tartozik a jogsértést megvalósító pártok felhívása arra, hogy a meghatározott összeget tizenöt napon belül befizessék a központi költségvetésbe.

Ne felejtsük el, hogy a terrorizmus kapcsán éppen az amerikaiaktól megtanultuk azt, hogy ha mélyre akar az ember ásni, akkor mindig a pénz útját kell követni. Ez más esetben is igaz, nem csak a terrorizmus esetén. Az információs lánc a megbízótól elvezet a végfelhasználóig és a célokat, a szándékokat illetően is pontos képet kaphatunk titkosszolgálati vizsgálattal

 − nyilatkozta a lapnak Horváth József.

Az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója hozzátette, a titkos­szolgálatok a nemzetbiztonsági törvény adta felhatalmazásuk alapján banki információkat kérhetnek be. Adott esetben megnézhetik, hogy a pénzmozgások honnan hová tartottak, ezen túlmenően pedig külföldi titkosszolgálati partneri együttműködésben külföldről is kérhetnek információkat, illetve személyes adatgyűjtést is folytathatnak. A hátteret nagyon pontosan fel tudják térképezni.

A teljes cikket itt olvashatja el

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában