Meglepő állítás

2022.09.04. 17:19

Gyurcsány Ferenc azt mondja, nem tudott a külföldi kampánypénzekről (videó)

A DK elnöke a Hír TV híradójának úgy nyilatkozott, nem tudott arról, hogy Márki-Zay Péter mozgalmához – ami az összefogás része volt – külföldi pénzek is érkeztek a kampány során – figyelt fel rá a Magyar Nemzet.

Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt szocialista miniszterelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) XI. kongresszusán és ellenzéki előválasztási kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

Márki-Zay Péter múlt héten egy interjúban bevallotta, hogy a baloldali kampány egy részét egyenesen az Egyesült Államokból fizették. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa, ugyanis egy jóval szélesebb kör is megmozdult a baloldal választási sikere érdekében, adatgyűjtő cégtől politikai elemzőkön át, tematikus szakpolitikai NGO-k sorától az aktivistamozgósító szervezetig. Ezek együttesen pedig egy jól megtervezett teljes, „amerikai mintájú” kampányszervezet képét rajzolják ki – a Magyar Nemzet cikksorozatban tárja fel ennek hátterét.

Gyurcsány Ferenc, a baloldal bukott miniszterelnöke elmondta, a DK nem használta ezt az összeget. 

Úgy fogalmazott, a DK el tud számolni a kampánypénzekkel az Állami Számvevőszéknek, Márki-Zay Péterrel pedig nem beszélt a kampány során érkezett támogatásokról.

A Hír TV videója IDE kattintva megtekinthető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában