Rendőrtiszt-avatás

2022.07.02. 11:42

Orbán Viktor: erősen, felkészülten és egységesen tudjuk megvédeni a magyar emberek békéjét (videó)

– A haza véd meg bennünket minden bajtól és veszélytől – közölte Orbán Viktor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatási ünnepségén. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Magyarország a világon az egyik legbiztonságosabb hely, ami a következő évtizedekben hatalmas előnyt jelenthet.

– Nekünk, magyaroknak szükségünk van a hazánkra, mert a haza véd meg bennünket minden bajtól és veszélytől – mondta Orbán Viktor szombaton a budai Várban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tisztavatási ünnepségén. A miniszterelnök hozzátette: erősnek, felkészültnek és egységesnek kell lennünk, mert a közösségünkre leselkedő veszélyeket csak így leszünk képesek elhárítani, a magyar emberek békéjét és biztonságát csak így tudjuk megvédeni.

– Veszélyek szép számmal vannak, hiszen migránsok százezrei ostromolják Magyarország határait, Nyugat-Európa nagyvárosait terrortámadások rázzák meg, két évig halálos vírus fenyegetett, és most kitört a háború a szomszédban – emlékeztetett a kormányfő. Továbbá Orbán Viktor kiemelte, hogy az állam legfontosabb feladata a közrend védelme.

– Az a kormányzat, amelyik nem képes szavatolni az élet és a vagyon biztonságát, elveszti a jogot, hogy a polgároktól együttműködést várjon

– fogalmazott. Emellett a miniszterelnök felidézte, hogy voltak olyan idők, amikor félkatonai szervezetek masíroztak az utcákon, és magyar állampolgárok ellen hajtottak végre szervezett sorozatgyilkosságokat, de ma már más idők járnak.

– A rendszerváltás óta 2021-ben követték el Magyarországon a legkevesebb bűncselekményt, így mára Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országává, Budapest pedig az egyik legbiztonságosabb fővárosává vált. Érdemes ezt megbecsülni – jegyezte meg a miniszterelnök, aki rámutatott arra, hogy a következő évtizedekben egy ország rendezettsége és biztonsága lesz a legnagyobb előny a nemzetközi versenyben. 

– A biztonság árfolyama folyamatosan emelkedik, a rend és a biztonság Magyarország legkeményebb valutája 

– értékelt Orbán Viktor. Szerinte a szomszédban zajló háború mutatja, hogy fel kell készülni minden lehetséges forgatókönyvre.

A végzős hallgatókhoz szólva a miniszterelnök azt mondta: az anyagi fedezet rendelkezésre áll, a kormány egyre jobb feltételeket tud biztosítani a rendvédelemben dolgozóknak a hivatásuk ellátásához. 

– Tovább emelik a rendészeti állomány megbecsültségét, felszereltségét, képességét és felkészültségi szintjét is 

– emlékeztetett.
A miniszterelnök jelezte, hogy a hivatás, amire az új tisztek felesküdtek, az egyik legnemesebb és legnehezebb hivatás, amihez jó egészséget és erőt kívánt, majd arra kérte a tiszteket, maradjanak hűek az esküjükhöz, és szolgálják erényesen Magyarországot. A végzett hallgatók a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a kormányfő, Pintér Sándor belügyminiszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, valamint a tábornoki kar jelenlétében tették le a tiszti esküt a Kapisztrán téren.

Borítókép: Orbán Viktor a tisztavatáson / MTI / Máthé Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában