Javaslat

2022.06.21. 21:15

Megyékből vármegyék lesznek, egyszerre tarthatják az önkormányzati és az EP-választást

Alaptörvény-módosítást kezdeményezett Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Ennek alapján ezentúl öt évente, egy időben tervezik megrendezni az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat, a magyar közigazgatás alapvető egységeit ezentúl a „megye" helyett a „vármegye" elnevezés illetné meg - számolt be róla a mandiner.hu.

Két ponton változtathatja meg az Országgyűlés az Alaptörvényt, miután a Fidesz frakcióvezetője ma egy módosító javaslatot terjesztett be – írja a Mandiner. A Kocsis Máté által jegyzett javaslat alapján ezentúl öt évente, egy időben tervezik megrendezni az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat,

a magyar közigazgatás alapvető egységeit ezentúl a „megye” helyett a „vármegye” elnevezés illeti meg.

A módosítás második része nem előzmény nélküli, hiszen már az Alaptörvény megalkotása idején, 2011-ben felvetődött, hogy ismét visszavezessék a történelmi hagyományainknak megfelelő és 1949 előtt hivatalosan is alkalmazott „vármegye" elnevezést. Ez akkor végül még nem került be az új alkotmányba, most azonban megvalósulni látszik.

„A vármegye kifejezés a magyar demokrácia nemzeti karakterét erősíti"

A Fidesz frakcióvezetője a törvényjavaslat indoklásában kifejtette, a megyék elnevezése a magyar történelmi hagyományokra, a történeti alkotmányunk vívmányaira való tekintettel változik meg, hiszen a közigazgatásunk alapvető területi egységei az államalapítástól kezdődően egészen 1949-ig a vármegyék voltak.

A vármegye szó használatát a korábbi magyar alkotmányos és államigazgatási rendszerrel teljesen szakítani kívánó diktatórikus kommunista rendszer szüntette meg.

A javaslat indoklása úgy fogalmaz, „A vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek. Emellett a vármegye szó használata a nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését és egyben a magyar demokrácia nemzeti karakterét is erősíti. A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése."

Vármegyéből megye, kormánymegbízottból főispán

A közigazgatási terminológia történelmi kifejezéseinek rehabilitálása nem idegen a Fidesz-KDNP kormányoktól. Ahogy arról a Népszava cikke alapján mi is beszámoltunk, a kedden benyújtott költségvetési törvénycsomag egyik módosító javaslata szerint a „kormánymegbízott" elnevezés helyett ismét bevezetnék a „főispán" elnevezés használatát.

A Varga Mihály pénzügyminiszter által jegyzett javaslat indoklása szerint a főispán elnevezést a történelmi hagyományok tisztelete és újjáélesztése jegyében vezetnék be.

„A főispán kifejezés visszaépítése a magyar jogrendbe lehetőséget teremt arra, hogy a mai magyar közigazgatás több szállal kötődjön a kommunizmus előtti magyar államigazgatás fogalmi készletéhez és ezáltal az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek. Az európai országok esetében is számos példát találunk korábbi korokba visszanyúló kifejezések modern kori használatára" – fogalmazott a módosító indoklásában a pénzügyminiszter.

Az említett módosításokhoz hasonló volt az, amikor az egykori Kúria 2012-ben visszakapta eredeti elnevezését, miután 1949-től egészen odáig a Legfelsőbb Bíróság nevet viselte.

Borítókép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője (MTI/Koszticsák Szilárd)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában