Politikai kalandor

2022.05.18. 06:43

Éveken keresztül a városvezetés rovására kampányolt Karácsony

Karácsony Gergely országos politikai ambíciója erősen rányomta bélyegét a városvezetői tevékenységére. Ez a főpolgármester miniszterelnöki kampányában volt a leglátványosabb, amikor Karácsony napjainak a jelentős részét a facebookos bejelentkezések, a médiaszereplések, valamint a különböző figyelemfelkeltő akciók töltötték ki a főváros ügyeinek intézése helyett. A Mediaworks Hírcentruma sorozatának első része.

A politikai kalandorság iskolapéldája Karácsony Gergely közéleti pályafutása: pillanatnyi érdekeinek megfelelően váltott pártot, de más esetben is habozás nélkül cserben hagyta a szövetségeseit, ha úgy gondolta, azzal jár jobban. Főpolgármesteri ciklusának alig harmada telt le, s máris az országos politika felé kezdett kacsingatni, tavaly a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének pozíciójára pályázott.

Bár utóbbi megméretésben visszalépett Márki-Zay Péter javára, azt kilobbizta, hogy rajta legyen a szivárványkoalíció közös listáján, hogy a fővárosból a parlamentbe katapultálhasson, ha esetleg fogyna körülötte a levegő a vegyes megítélésű városvezetői tevékenysége miatt.

A kampányolás jelentős mennyiségű időt és energiát vont el a főpolgármesteri teendőktől, amelyeket Karácsony láthatóan nem sok fenntartással hanyagolt az egyéb ambíciói kedvéért. A főpolgármester facebookos bejelentkezései is nemegyszer kellően árulkodtak a munkához való viszonyáról. Többször jelent meg délelőtt 10 óra körül úgy, hogy láthatóan nemrég ébredt fel, s csak azután időzítette korábbra a bejelentkezéseit, hogy Deák Dániel elemző felhívta a figyelmét arra: a késői kelés nem fest túl jó képet Budapest első emberének munkamoráljáról.

Amikor autóból, az országjáró kampányútjáról jelentkezett be, az derült ki, hogy az ilyen napokon gyakorlatilag arra sem marad ideje, hogy bemenjen a Főpolgármesteri Hivatalba. Ironikus, hogy amikor Karácsony azt bizonygatta, rendesen dolgozik a Városházán, elszólta magát, hogy déltájban szokott bejárni a hivatalába.

Sok időt és pénzt vihettek el Karácsony Gergely olyan kezdeményezései is, mint a 99 Mozgalom. A balliberális oldallal szimpatizáló több hírességet is rábeszéltek, hogy támogassák a valós tevékenységet felmutatni nem tudó, szinte csak a nevében létező alakulatot, s Karácsony is elég sokat haknizott e „mozgalommal” a baráti médiában. A Szabad Városok Szövetsége (SZVSZ) is a 99 Mozgalomhoz hasonló utat járt be, csak míg utóbbi a baloldali előválasztás – és Karácsony visszalépése – után került a süllyesztőbe, az SZVSZ ennél is jóval korábban. Addig is több – feltehetően nem kevés pénzt felemésztő – eseményt szerveztek, ahová külföldi nagyvárosok polgármestereit is meghívták, és jobb híján különböző szándéknyilatkozatokat írtak alá.

Karácsony kezdetben azzal dicsekedett, hogy többtucatnyi település polgármestere csatlakozott az SZVSZ-hez, ám néhány közös sajtótájékoztató után a megyei jogú városok baloldali vezetői már eltünedeztek a közös eseményekről, ezt követően pedig már nem is szerveztek ilyen összejöveteleket. Az esetleges anyagi előnyöket is jelentő lobbizást ennél komolyabban vette Karácsony: Jávor Benedeket nevezte ki Budapest brüsszeli irodájának élére, ahol egykori párttársa Magyarország kontójára – közpénzből – kilincsel többletforrásokért.

A Párbeszéd – amelynek még Karácsony a társelnöke, bár jelezte, hogy nem indul újra a posztért – különböző akciói sem kevés pénzt vihettek el. Így például amikor az általános alapjövedelem bevezetése volt a mikropárt fő kampányígérete, nagyobb furgonokkal járták a fővárost, és kivetítőkön, valamint hangosbemondókon hirdették, hogy munkavégzés nélkül is adnának mindenkinek havi százezer forintot.

Lapunk kérdésére, hogy például ezeket a haknikat miből fizették, a Karácsony-párt sajtója nem adott választ, mint ahogy jellemzően az egyéb megkereséseinkre sem szoktak reagálni.

Itt azt is fontos megjegyezni, hogy Karácsony Gergely a főpolgármesteri tevékenységéről sem tájékoztatja a nyilvánosságot. Míg Tarlós István hivatali ideje alatt heti rendszerességgel tartott úgynevezett Budapestinfót, addig Karácsony ritkán hirdet sajtóeseményt. Ha pedig igen, akkor előfordult, hogy a tájékoztatók pontos helyét nem árulta el, és jellemzően egyetlen kérdés feltevésére ad csak lehetőséget különböző elfoglaltságaira hivatkozva.

Borítókép: Karácsony Gergely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában