Baloldali viszálykodás

2022.05.25. 10:16

Botrány a Városházán - elmarad az ülés

Karácsony Gergely úgy döntött, hogy határozatképtelenség miatt nem tartja meg a mai Fővárosi Közgyűlést.

A főpolgármester tájékoztatása szerint azért oszlatta fel a közgyűlést, mert nem jelent meg kellő számú képviselő a teremben - írja a Magyar Nemzet.

Ennek az volt az oka, hogy az ellenzéki összefogás két pártja, a Demokratikus Koalíció és a Momentum nem tudott megegyezni az időközi választások jelölti helyeiről. A Momentum szerint a politikai megegyezés hiánya miatt nem tudták biztosítani Bősz Anett (DK) főpolgármester-helyettessé választását, így a Momentum nem szavazta volna meg őt, így nem lett volna elég szavazat az érvényes döntéshez.

A DK  a közgyűlés megkezdése előtt adott közleményben kifejtette: természetes velejárója a demokráciának, hogy a pártok között vannak viták, azt viszont nem tudják elfogadni, hogy Budapest működését veszélyeztetik az ilyen típusú vitákkal. Úgy látják, hogy ezeknek a vitáknak ilyen szinten nincsen helye. Mint kijelentették, a Demokratikus Koalíció úgy döntött, hogy tekintettel a Momentum hétvégi tisztújítására, nem zavarják a felkészülésüket abban, hogy eldöntsék, milyen lesz a Momentum következő vezetése és bíznak benne, hogy jövő héten meg lesznek a feltételei Bősz Anett főpolgármester-helyettessé válásának. 

Karácsony Gergely, miután berekesztette a közgyűlést, a sajtót úgy tájékoztatta: nem szeretné ezt a konfliktust mélyíteni azzal, hogy érdemben kommentálja és reméli, hogy ez a helyzet nagyon gyorsan rendeződni fog és tudják tovább folytatni a munkát. Mint mondta, nem Bősz Anett személyével van probléma, egységes az akaratuk abban, hogy a politikus főpolgármester-helyettesként végezze azt a munkát, amelyet az elődje, Gy. Németh Erzsébet elkezdett.

Valójában nem a Fővárosi Önkormányzat munkájával kapcsolatos koalíciós konfliktus van, de sajnos mi isszuk meg a levét

–tette hozzá Karácsony Gergely. Kiemelte: nem ő, és nem is a közgyűlés tagjai okozták ezt a konfliktust és nem is ők fogják ezt megoldani.

A Magyar Nemzet kérdésére, a főpolgármester kifejtette:

a következő lépés az, ha megvan a pártok közötti megállapodás, akkor vissza tudnak térni a saját feladatukhoz és ehhez biztosan szükség lesz egy-két napra. 

A főpolgármester elmondta azt is: budapesti időközi választást érint a konfliktusos helyzet. Hozzátette: remélhetőleg két hét múlva újra össze tudják hívni a közgyűlést.

A mai nap nem erre készültünk és nem is erre számítottunk

– reagált Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP budapesti frakciójának vezetője. Hangsúlyozta: a Fővárosi Közgyűlésben harminc hét napirendi pontja lett volna, köztük cégek beszámolói, számos fejlesztésekkel kapcsolatos ügy. Kiemelte:

a budapestiek azért választották meg a főpolgármestert, hogy Budapest ügyeivel foglalkozzon és az, ami most itt kialakult, azt jelenetheti, hogy folytatódik az a helyzet, mint április 3-i előtt, hogy a szövetségre lépő baloldali pártok belső viszályaitól hangos a sajtó, nem a város ügyeivel foglalkoznak.

Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere a közgyűlés előtt posztolt Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a képviselőket nem tájékoztatták arról, hogy elmarad a mai ülés:

Hoppá! Ma elmarad a közgyűlés. Az elvtársak bizonyára összevesztek vagy a párthelyeken vagy pénzen. Karácsony Gergely a jelenlevő képviselőket nem tájékoztatta az okokról, de a sajtónak tájékoztatást ígért.

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester a Városházán 2022. május 25-én. Összeveszett a DK és a Momentum, határozatképtelenség miatt elmaradt a Fővárosi Közgyűlés erre a napra összehívott ülése. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában