Összefogás

2022.03.02. 12:54

Humanitárius tanácsot hozott létre a kormány az ukrajnai menekültek segítésére

A Híd Kárpátaljáért segélyprogramban eddig több mint 200 millió forint felajánlás érkezett.

Humanitárius tanácsot alakított a kormány, hogy az ukrajnai menekültek segítése érdekében még összehangoltabbá és szervezettebbé tegye a kormányzati szereplők és a nagy karitatív szervezetek munkáját – jelentette be a kormányszóvivő szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szentkirályi Alexandra közlése szerint a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elnökségével megalakult tanácsban jelen vannak a köznevelés, a felsőoktatás, a szociális és a gyermekvédelmi terület, az egészségügy, a területi közigazgatás, a munkaügy, a nemzetpolitika, a Hungary Helps és a közlekedés képviselői.

A kormányszóvivő szólt arról is, hogy kedden az ukrán határnál járt, megnézte, hogyan zajlik az átengedés, és felkeresett három segítségpontot is, ahol a nagy karitatív szervezetek, az önkormányzatok és a kormányhivatalok munkatársai látják el az érkezőket információkkal, étellel-itallal, biztosítanak nekik pihenési lehetőséget és lelkigondozói segítséget. Emellett a környék kormányablakai folyamatosan nyitva tartanak – fűzte hozzá.

Szentkirályi Alexandra elmondta, február 24. óta majdnem 104 ezer ukrán menekült érkezett Magyarországra, közülük több mint 1300 embert helyeztek el állami segítséggel. Továbbra is él a Híd Kárpátaljáért segélyprogram 1357-es adományvonala, valamint a 11711711-22222222 számlaszáma, ezekre eddig több mint 200 millió forint felajánlás érkezett – tette hozzá.

Közlése szerint az állami vállalatok is segítenek, a MÁV-Start járatain ingyen utazhatnak az Ukrajnából érkezők, a Volánbusz pedig négy határmenti helyszínen, valamint a budapesti főpályaudvarokon biztosít buszokat a menekültek szállítására.

A kormányszóvivő felidézte, hogy a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vezette delegáció vasárnap 30 tonna élelmiszert és 100 ezer liter üzemanyagot vitt Kárpátaljára, hétfőn pedig bejelentették, hogy 600 millió forint értékben küldenek élelmiszert, babaápolási és higiéniai termékeket.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára megköszönte a lakosság részéről érkező segítséget és felajánlásokat. Mint mondta, nem biztos, hogy minden felajánlást azonnal tudnak fogadni a karitatív szervezetek, de mindenkinek visszajeleznek, és mivel várhatóan hosszabb időre kell berendezkedni, így lehet, hogy később lesz szükség a segítségre.

A karitatív szervezetek e-mailben várják az önkéntesek jelentkezését, szükség lenne továbbá pedagógusokra is, akik a gyerekek iskola utáni tanítását, magyar nyelvre oktatását vállalnák – közölte az államtitkár.

A tartósélelmiszer-felajánlásokról azt mondta, a határmenti segítségpontok megteltek, így nem oda, hanem az Aranyosapátiban lévő nagyobb raktárba vagy a segélyszervezetek országszerte megtalálható raktáraiba várják az adományokat.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál szállások felajánlására is van lehetőség

– tette hozzá az államtitkár.

Soltész Miklós elmondta azt is, hogy kedden már találkozott és vasárnap újra találkozik az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága közép-európai képviseletének vezetőjével, aki megköszönte Magyarország segítségnyújtását, és várhatóan konkrét felajánlásokat tesz majd az ENSZ nevében.

Borítókép: Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az ukrajnai háború miatt kialakult humanitárius helyzetről és a Híd Kárpátaljáért segélyprogramról tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnökségen 2022. március 2-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában