2021.12.27. 11:00
Wikonkál: nyugodt karácsonya volt az egészségügynek
Elég nyugodt, szinte békebeli karácsonya volt a magyar egészségügynek ahhoz képest, hogy más országokban a koronavírus milyen nagy terhelést okozott – mondta a budapesti Honvédkórház főigazgatója az M1 aktuális hétfő reggeli műsorában.

Wikonkál Norbert Miklós azt mondta: egyre több ország híradásában lehet látni, belátták, hogy a harmadik oltás beadásának késői megkezdése hiba volt.
Magyarország ebben zseniális volt, mivel időben kezdte el adni a harmadik oltást
– tette hozzá.
A főigazgató elmondta, messze a harmadik körös oltások vezetnek, de sokan vannak, akik meggondolják magukat, és most kérik az első vagy a második oltást. Hozzátette: orvosként, apaként és felelős polgárként csak azt tudja mondani, hogy a gyermekeknek is meg kell kapniuk az oltást, mert a fertőzési láncot így lehet megtörni.
A Honvédkórház főigazgatója arról is beszélt, hogy az Európában egyre több helyen dominánssá való omikron variáns által relatíve kedvezőbb irányt vett a koronavírus-járvány, hiszen az ugyan sok embert ér majd el, de kevesebbé okoz megbetegedést. Hozzátette: szinte biztos, hogy hamarosan elindul az ötödik hullám, és a cél továbbra is a lapos járványgörbe.
Borítóképünkön a Honvédkórház főigazgatója, Wikonkál Norbert Miklós.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg